Hírek

2006.09.25. 17:43

Parancsmegtagadás az MTV ostrománál

BAMA

„Nem fogunk megdögleni ebben a kurva épületben” – jelentette ki hétfőn éjszaka az MTV székházát védő rendőrök parancsnoka. A Blikkhez jutott hangfelvétel szerint Giber László miután azt a parancsot kapta, hogy maradjanak az épületben, ezt válaszolta: „Jöjjön be az, aki ezt az utasítást kiadta, s dögöljön meg az itt a szén-monoxidban. Megtagadom a parancsot, ha a hadbíróság elé állít, akkor is, rohadjon meg, aki ezt mondta.” Ezután azonban még majdnem két óráig védelmezték az épületet.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak azt mondta: vizsgálják az ügyben megjelentek  valóságtartalmát. Egy, a neve elhallgatását kérő katonai ügyész azt mondta az MTI-nek, hogy csak abban az esetben tagadható meg egy parancs, amikor az bűncselekmény elkövetésére utasít. Ha valaki csak kilátásba helyezi a parancs megtagadását, az szakmai véleménynek is mondható. Valódi parancsmegtagadás öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!