Hírek

2006.09.15. 06:39

Kölcsönből vállalkozhatnak a kirúgott közszolgák

Kedvezményes hitelt vehetnek fel azok a köztisztviselők, akik állásuk elvesztése után saját vállalkozást akarnak indítani. A kölcsönt várhatóan október végétől a kormányrendelet elfogadása után lehet majd igényelni.

D. T. – T. M.

A Magyar Fejlesztési Bank a pályamódosító hitelkonstrukcióhoz 20 milliárd forint keretösszegig nyújt hitelt. A kölcsönhöz nem kell önerő, az igényelhető legnagyobb összeg hárommillió forint. A hitel futamideje tíz év, ám az első három esztendő türelmi idő, azaz a törlesztést csak ennek leteltével kell elkezdeni. A pályamódosító hitel kedvezményes kamatozású, aki például a teljes összeget, a hárommillió forintot veszi fel tíz évre, annak havi 35 714 forint törlesztőrészletet kell majd fizetnie. A hitel felvételéhez azonban nem elég csupán a köztisztviselői múlt: az igénylőknek részletes üzleti tervet is kell készíteniük, ezen felül pedig a hitelképességüket is vizsgálja majd a pénzintézet.

Persze az még erősen kérdéses, hogy a gyakorlatban vajon hányan élnek majd a kedvezményes újrakezdési lehetőséggel. A közszolgálatban dolgozók 40 százaléka ugyanis ötven év fölötti, a közülük kikerülő munkanélküliek pedig vélhetően már nem igazán tudnak új egzisztenciát teremteni – vélekedett lapunknak Árva János, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Szerinte aki évtizedeket töltött a közigazgatásban, már megszokott egy bizonyos foglalkoztatási biztonságot, s emiatt nem igazán tud átváltani a jóval nagyobb rugalmasságot megkívánó vállalkozói szemléletre. „Úgy vélem, a legtöbb esély még arra van, hogy az érintett közszolgák társuljanak egy, már működő vállalkozásba – mondta. – Erre leginkább az igazságügyi tárcától, illetve a rendészeti területről távozóknak van esélyük. Ők az ügyvédi berkekben, illetve magánnyomozóként vagy biztonsági cégekben még boldogulhatnak. Bevallom őszintén: jómagam is kíváncsi vagyok, vajon hányan élnek a lehetőséggel.”

Autógyártó cég és hipermarket is várja az utcára került állami dolgozókat

Elsőként a Suzuki jelentette be, hogy szívesen alkalmazna elbocsátott közszolgákat. Az autóipari cégnél decemberig a mostani 4100 munkavállaló mellé további 600 felvételét tervezik. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. is aláírt egy együttműködési megállapodást a Foglalkoztatási Hivatallal, amely szerint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével a közeljövőben kétszáz, hosszabb távon évente országosan 1500 közigazgatásból elbocsátott munkavállalót foglalkoztatnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!