2006.07.18. 21:44
Tasnádi Péter alelnök lehet Toller utódja
Az MSZP pécsi választmánya azt javasolta kedden a párt küldötteinek, hogy Tasnádi Péter, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke legyen a szocialisták végleges pécsi polgármesterjelöltje az önkormányzati választásokon.
A választmányi tagok többsége úgy ítélte meg, hogy Tasnádi Péter alkalmas Pécs polgármesterének. Komoly közigazgatási tapasztalatokkal rendelkező személy, akinek irányításával sikerre vihetők a városban megkezdett fejlesztések, különös tekintettel az Európa kulturális fővárosa program beruházásai - mondta Tóth Bertalan választmányi elnök az estébe nyúló, mintegy három órán át tartott ülést követően. Hozzátette: jelenleg Tasnádi Péter az MSZP egyetlen jelöltje, miután a napokban a helyi jelölőbizottság által javasolt Tóth Bertalan választmányi elnök, Juhász István, a párt városi elnöke, valamint Bókay Endre országgyűlési képviselő a választmányi ülésen visszalépett a jelöléstől. A végleges jelöltet a párt helyi szervezetének pénteken összeülő küldöttértekezlete választja meg titkos szavazással, az értekezleten azonban még bárki lehet jelölt, ha bírja a küldöttek harminc százalékának támogatását.
A választmányi ülésre és a küldöttértekezletre azért került sor, mert a párt polgármesterjelöltje, Toller László június 19-én autóbalesetet szenvedett, súlyos sérülésekkel a pécsi idegsebészeti klinika intenzív osztályán fekszik, s felépülése a kezelőorvosa szerint hosszú időt vesz igénybe. Az MTI szocialista körökből származó információi szerint Toller László lehetséges utódjául az elmúlt hetekben konkréten összesen tizenegy név merült fel.
(MTI)