Hírek

2006.07.22. 19:54

Emlékezés a nándorfehérvári diadalra

Ötszázötven éve, hogy Hunyadi János és Kapisztrán János szembeszállt Nándorfehérvárnál a túlerőben levő törökkel, majd a magyar történelem egyik legnagyobb győzelmét aratták. Az 1456. július 22-én zajlott eseményről megemlékezve szombaton katonai tiszteletadás mellett koszorúzási ünnepséget tartottak a Budai Várban, majd megnyitották az évfordulóhoz kapcsolódó emlékkiállítást.

BAMA

Ez a csodálatos diadal megmutatott utakat a katonai szolgálatban, a magyar-magyar összefogásban, az emberségben, az  európai és a keresztény összefogásában - mondta Hunyadi János  szobránál tartott ünnepi beszédében Holló József altábornagy, a HM  Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Hozzátette: büszkén emlékezzünk Hunyadi Jánosra, a magyarra, a  hadvezérre, aki a fényes győzelmet megtudta valósítani maroknyi  seregével.

A főigazgató úgy fogalmazott: a legnagyobb magyar hadvezér és  segítőtársa, az akkor 70 éves ferencesrendi szerzetes, Kapisztrán  János életútja is példa kell, hogy legyen ma is, és ez a két  példakép a mai Európának is tanulságként kell, hogy szolgáljon. Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy VI. Sándor pápa 1500. augusztus 9-én imabullájában elrendelte, hogy a világ összes katolikus templomában déli 12-kor szólaljanak meg a harangok, és hirdessék a nándorfehérvári diadalt, valamint azt, hogy erős bástya a kereszténység, és összefogással meg lehet védeni Európát, az embereket.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!