Hírek

2006.01.25. 00:00

Nem árt jóban lenni a szomszéddal

Amióta az ember társas közösségekben él, azóta létezik a szomszédok közötti vita. A török átok lehetetlenné teheti egyesek megélhetését is.

BAMA

A tartható állatokra vonatkozó előírások részben központi szabályok (például környezetvédelmi normák), részben pedig önkormányzati rendeletek. A települések belterületén általában korlátozzák néhány állatfajta tartását, különösen nagyobb számban való tenyésztését. Ahogy haladunk kifelé a városból, egyre több állat tartására nyílik lehetőség.

Egerben például a várost öt övezetre osztották – tájékoztatott dr. Képes László főállatorvos. A belvárosban és közvetlen környezetében semmilyen haszonállat nem tartható. A kettes övezetben családi házanként 25 baromfi, 5 tenyésznyúl és szaporulata, illetőleg 50 darab húsgalamb tartható. A hármas számú övezetben plusz 2 sertést, 5 kecskét, 5 juhot tarthat a gazda. Ha valaki azt állítja, hogy szomszédja állattartása zavarja őt, akkor a jegyző vagy a bíróság helyszíni szemlét rendel el – tudtuk meg Nagy-István Ildikótól, a jászberényi önkormányzat vezető tanácsosától. Ennek során vizsgálják azt, hogy az állattartás körülményei megfelelnek-e a jogszabályoknak. Ha igen, akkor is zavarhatja szomszédját az állatok hangja, szaga vagy például az istállóra szálló legyek. Ilyenkor a hatóság emberei megkérdezik a többi szomszédot is, s ha nekik is hasonló az álláspontjuk, akkor kötelezhetik a hatóságok a gazdálkodót, hogy helyezze szomszédjától távolabb a jószágokat, vagy megszabhatják például azt is, hány darabot tarthat belőlük. Amennyiben ennek nem tesz eleget az állattartó, pénzbírsággal büntethető.

Különös veszélyt jelenthet a méhcsípésre allergiás emberek számára, ha szomszédjuk méhészkedik. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a méhkaptá-rakat a szomszéd ingatlanától vagy a közúttól legalább négy méter távolságra kell elhelyezni. Ha erre semmiképp nincs lehetőség, akkor a kaptárakkal szemben minimum két méter magas, tömör kerítést kell elhelyezni, amely felfelé tereli a méheket.

Általában az a tapasztalat, hogy nem az állatokkal, hanem az emberekkel van baj – teszi hozzá Nagy-István Ildikó. Gyakran előfordul az, hogy valaki már hosszú évek óta állatokat tart, és senkivel nincs konfliktusa. Aztán amikor valami máson összevesznek a szomszédok, feljelentik az állattartókat azzal, hogy zavarják őket a baromfik vagy a lovak. Adott esetben nem túl nehéz bizonyítani a zavarás tényét, így aztán nem árt jóban lenni a szomszédokkal.

Örök vitatéma

A balatoni települések jelentős részén helyi rendelettel tiltják meg az állattartást az önkormányzatok. Ettől még örök vitatéma a nyaralók és a helyi állattartók között, hogy a pihenéshez vagy a gazdálkodáshoz fűződő jog-e az erősebb. Több per is volt ez ügyben. Az állattartás ott sem zökkenőmentes, ahol engedélyezett. A Siófoki Állatvédő Alapítványnak nemrég sikerült először elérni, hogy egy gazdát eltiltsanak az állattartástól, mert nem jól bánt a kecskékkel, szamarakkal, teknősökkel.

Szarvason a lótartás szabályozása váltott ki komoly vitát hosszú évek óta. E nagy testű haszonállatok tartásával elsősorban a helyi cigány lakosság foglalkozik A helyiek egyre többször fordultak panasszal az önkormányzathoz. Végül 2005. július 1-jén életbe lépett a módosított rendelet, amely a város teljes belterületén betiltotta a lótartást. Sokan a környező tanyákra, kisebb településekre kényszerültek.

A Vas megyei Gencsapátiban elsősorban a közeli megyeszékhely, Szombathely miatt tilos nagyobb számban pulykát és sertést tartani – tudtuk meg dr. Hosszú Károlytól, a helyi önkormányzat jegyzőjétől. Ezek tenyésztésére csak külterületen van lehetőség.

Szarvason a lótartás szabályozása váltott ki komoly vitát hosszú évek óta. E nagy testű haszonállatok tartásával elsősorban a helyi cigány lakosság foglalkozik A helyiek egyre többször fordultak panasszal az önkormányzathoz. Végül 2005. július 1-jén életbe lépett a módosított rendelet, amely a város teljes belterületén betiltotta a lótartást. Sokan a környező tanyákra, kisebb településekre kényszerültek.

A Vas megyei Gencsapátiban elsősorban a közeli megyeszékhely, Szombathely miatt tilos nagyobb számban pulykát és sertést tartani – tudtuk meg dr. Hosszú Károlytól, a helyi önkormányzat jegyzőjétől. Ezek tenyésztésére csak külterületen van lehetőség. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!