2005.10.25. 00:00
Ünnepelni akarnak a bolti eladók is
Tiltakozik a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a kereskedelmi törvény gazdasági minisztérium által benyújtott tervezete ellen.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] A jogszabályt lazán lehet értelmezni, a boltok bármikor nyitva tarthatnak
[/caption]A szakszervezet szerint mintegy 300 ezer kereskedelemben foglalkoztatott dolgozót érint hátrányosan az a kitétel, amely az ünnepi nyitva tartást szabályozza. A tervezet szerint az egyértelmű foglalkoztatási tilalom helyett az önkormányzatok adhatnak ki rendeleteket, amelyek a nyitva tartást lehetővé teszik. A beadványban az is szerepel, hogy nyitva tarthat a kereskedelmi egység, ha „idegenforgalmi szempontok”, valamint „helyi hagyományok” ezt indokolják. Ezt lazán lehet értelmezni, gyakorlatilag akkor tartanak nyitva, amikor csak akarnak. Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke szerint a törvénynek rögzítenie kellett volna azt a már évek óta meglévő társadalmi gyakorlatot, hogy évi 12 ünnepnapon zárva vannak a boltok. Tóth Judit, a gazdasági minisztérium szóvivője szerint korai még támadni a benyújtott anyagot, hiszen parlamenti vita előtt álló tervezetről van szó. A módosító indítványok miatt pedig sok minden változhat, sok múlhat a végrehajtási rendeleten is.