2005.10.17. 00:00
Talma hetedikként harmadik
Remekül kapta el a rajtot Phillip Islanden, a motoros Ausztrál Nagydíjon a 125 cm3-esek között Talmácsi Gábor (KTM), ám aztán veszített lendületéből, és végül a hetedik helyen ért célba.
Figyelemre méltó, hogy nem egészen három tizedmásodperccel maradt le a második japán Kojama (Honda) mögött. A futamot a svájci Thomas Lüthi (Honda) nyerte meg, győzelmével az összetettben átvette a vezetést a finn Mika Kalliótól (KTM). A magyar motoros elégedett volt versenyzésével, elmondta, hogy élvezte a futam minden pillanatát, még úgy is, hogy a gépéből ezúttal hiányzott – ahogy ő fogalmazott – a végsebesség. „Többet nem tudtam kihozni ebből a napból, ez volt a maximum” – magyarázta. Talmácsi kilenc pontot kapott a hetedik helyért, amivel tartja öszszetettbeli harmadik helyét.