2005.10.13. 00:00
Működik a pakisztáni légihíd
Ismét rengett a föld tegnap Pakisztánban. Időközben a magyar segélycsapat megérkezett a mentés színhelyére.
Többórás veszteglés után tegnap reggel végre eljutott Iszlámábádból Bagh településre a Magyar Baptista Szeretetszolgálat csapata. Pavelcze László lapunkat úgy tájékoztatta Pakisztánból, hogy egy holland csapattal együtt kezdtek el dolgozni. – A helikopterről már láttuk, hogy nagyon nehéz feladat lesz túlélők után kutatni. Völgybe csúszott szinte az egész város, kettéhasadtak a hegyek, megrongálódtak az utak és a hidak, gyakorlatilag semmi nem maradt épen – jelentette.
A magyar csapat jelenleg egy fiúkollégium tetejét igyekszik megnyitni, hogy bejusson az épületbe. Információik szerint hatvanan lehetnek az épület alatt, s csak remélni tudják, hogy sikerül még túlélőket találni. Ugyanakkor Pavelcze László nem túl derűlátó. A földrengés annyira tönkretett mindent, hogy sok helyre képtelenség lesz eljutni, valószínűleg nagyon sokan vesztik még életüket a területek megközelíthetetlensége miatt. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat tíztagú egysége két kutyával, elsősegély-felszereléssel utazott a térségbe, ahol fő feladatuk az esetleges túlélők utáni kutatás. A rossz időjárási körülmények miatt felfüggesztett légihidat szerdán ismét megnyitották.
A Pakisztán, Németország és az Egyesült Államok által üzemeltetett légihidat eredetileg a heves esőzések miatt kellett szüneteltetni. Már kora reggel tizenkét helikopter szállt fel, hogy élelmiszert, sátrakat, takarókat és mentéshez szükséges anyagokat szállítsanak a katasztrófa sújtotta vidékre. Az India által ígért segélyszállítmány is megérkezett. Szombat óta két és fél millió ember maradt fedél nélkül. A télies időjárás miatt mielőbb hajlékra van szükségük. Az ENSZ egyik szóvivőjének nyilatkozata szerint a fő figyelmet a mentés során még mindig az élve eltemetettek kiásására összpontosítják. Négy nappal a főrengés után azonban egyre kisebb a remény, hogy épségben kerüljenek ki a romok alól.
Segíteni kell a segélyek összegyűjtésében is
A Világbank megkétszerezte és negyvenmillió dollárra (mintegy nyolcmilliárd forintra) emelte a Pakisztán földrengés sújtotta részeinek megsegítésére kiutalt összeget. – Minden szükségeset meg fogunk tenni, hogy az újjáépítést hosszú időn keresztül figyelemmel kísérjük – jelentette ki a szervezet Dél-Ázsiáért felelős alelnöke, Praful Patel. A pakisztáni kormány abban is segítségre szorul, hogy a szükséges azonnali segélyeket összegyűjtse, szükségszállásokat létesítsen, s az érintett területet fűtőolajjal lássa el. A Karacsi városában szerda reggel bekövetkezett, 4-es erősségű újabb rengés pánikot váltott ki a lakosság körében. Szerencsére senki nem sérült meg.
A Karacsi városában szerda reggel bekövetkezett, 4-es erősségű újabb rengés pánikot váltott ki a lakosság körében. Szerencsére senki nem sérült meg. -->