Kelkáposzták és udvari kukák

Porkoláb Magdolna festményei visszafogott pasztell-színűek, a homályos és némileg elmosódott, kontúros vonalvezetést követik. Nincs semmi csinnadratta és hókuszpókusz, modernkedés, kivagyiság és világot a tengelyéből kimozdító nekibuzdulás. Magdolna egyszerűen és tisztán azt festi, amit lát, gondol magáról és a körülötte lévő dolgokról. Például kelkáposztát, mégpedig egyszer magában, aztán a hersegő levelek mögött ott terem egy üveg. Udvar című festménysorozatáról alig-alig akarja elhinni az ember, hogy ennyire kézenfekvő és magától értetődő lehet, mert az udvar anynyira túlontúl szerény és kietlen, hogy az már sok. Semmi, de az égvilágon semmi dísz, csak barnásan, zöldesen és szürkén az udvar. Lepattant városi bérház udvara. Először felülnézetben a kopáran ásítozó lakásajtók, ablakok sora, majd két kuka – minden valamirevaló udvar tartozéka –, összebújik, egymáshoz ér, a hideg ürességet tölti meg élettel. Ahogy egy fiatal művész látja.