Hírek

2005.10.10. 00:00

Gyarmatáru az Andrássy útról

Lázin M. A.

[caption id="" align="alignleft" width="298"] Megkapó látvány e múlt századi portál. Kis fantáziával akár a pörkölt kávé illatát is érezhetjük.
[/caption]Tizenkét évig gyűjtögette a filléreket
A Meinl céget alapító Julius Meinl 1823-ban született a csehországi Graslitzban. Tanoncéveit a Prágában működő Joseph Dotzauer cégénél töltötte, s itt annyira megszerették, hogy alig egy év múlva segéddé léptették elő. Ám az ifjú nem találta helyét a boltban. Úgy tapasztalta ugyanis, hogy a kereskedőket kizárólag a haszonszerzés, a mielőbbi meggazdagodás érdekli, s a vevőkkel csak kevéssé törődnek. Épp ezért elhatározta, ő másként cselekszik majd. Hogy terveit keresztülvihesse, s némi tőkét gyűjtsön, 1850-ben egy bécsi vállalkozáshoz szegődött. Tizenkét esztendőn át rakta egymásra a filléreket, mire annyi pénze összejött, hogy megnyithatta első boltját. Itt végre a vevőkért volt minden. Az elv és az üzlet várakozáson felül bevált. Rövid idő alatt megnyitott a második és harmadik fiók, majd a Meinl felirat elkezdett föltűnedezni a Monarchia jelentősebb városaiban is. A vállalat első budapesti gyarmatáruboltját 1900-ban nyitotta a Kossuth Lajos utca 1. számú házban. A siker itt sem maradt el. Harminc évvel később hazánkban már negyvenöt boltban árulták a Meinl- egyenruhába öltözött lányok és fiúk a gyarmatokról származó kávét és teát.  

[caption id="" align="alignright" width="251"] Alumíniumlemezek, összefirkált falak fogadják a látogatót. A portál mai képe egyenesen taszító.
[/caption]A tükörkép árulta el az eredeti helyszínt
A múlt század fordulóján elkattintott fénykép eredeti helyszínét pusztán a portál kinézete alapján nehéz lett volna fellelni. Ám hosszas nézelődés után észrevettük, a kávé és a behozatala szók között tükörképben látható a Cafe Menton neve. Ez, a Fischer Rezső vezette ínytanya a Gundel Imre és Hajnal Judit által írt A vendéglátás emlékei című könyv szerint az Andrássy út 51. számú házban volt. Ennek birtokában pedig már nem volt nehéz megtalálni a boltot. A hajdani előkelő üzlet mai külalakja, bátran mondható, lehangoló. Az utca fölé két méter magas és egy méter széles alumínium hullámlemezből készült förmedvény magasodik, a falak összefestve szomorkodnak. Döbbenetes, hogy az Oktogon közelében, Budapest egyik, turisztikailag kiemelt pontján egy ilyen szörnyűség rongálhatja a városképet. Visszakanyarodva a Meinl-üzletekre, mindenképp érdemes feleleveníteni azok 1945 utáni életét. A háború végén a német javak egy része szovjet tulajdonba került. Így az a fura helyzet állt elő, hogy a cégtáblák Meinlt hirdették, de azokat az oroszok látták el áruval. Az államosítás után a szovjetek a magyaroknak adták át az itt lévő boltokat. Ekkor lett belőlük Csemege Kereskedelmi Vállalat.

Fahn Sarolta (22) tanuló: „Örülnék, ha ez a portál és az üzlet úgy nézne ki, mint egykor. A jelenlegi látvány, amellett hogy szörnyen ronda és lehangoló, még a városképet is súlyosan rongálja. Különös, de jó lenne tudni, ma miért nem lehet olyan szépet alkotni, mint egykor?”

Az egykori Meinl-üzlethez legegyszerűbben a kisföldalattival lehet eljutni. De a Nyugatitól is jöhetünk a 4-es vagy 6-os villamossal. Az Oktogonnál leszállva az Andrássy út és a Teréz körút sarkán, a Hősök tere felé nézve balra található a ma illatszereket árusító bolt.

Az egykori Meinl-üzlethez legegyszerűbben a kisföldalattival lehet eljutni. De a Nyugatitól is jöhetünk a 4-es vagy 6-os villamossal. Az Oktogonnál leszállva az Andrássy út és a Teréz körút sarkán, a Hősök tere felé nézve balra található a ma illatszereket árusító bolt. Megkapó látvány e múlt századi portál. Kis fantáziával akár a pörkölt kávé illatát is érezhetjük. Alumíniumlemezek, összefirkált falak fogadják a látogatót. A portál mai képe egyenesen taszító. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!