Hírek

2005.10.14. 00:00

Eörsi István és a Mester

Soha nem nyugodott. Írásban és szóban protestált az igazság nevében a hazugság ellen. Halálos betegség és kínszevedés után tért örök nyugalomra a Kossuth-díjas közéleti ember és író.

Váczy András

Éjszaka van. Eörsi István széket húz az ablakhoz, leül, kinéz. A Dunát látja, fölötte sötét az ég. Kérdések gyötrik: mi történt? Miért van ez így? Ki, hol hibázott? Ő is? Nincs válasz… Egy üveg szilvapálinkát és poharat vesz elő. Tölt. Iszik. Megint tölt, megint iszik. Egyszer csak, mint egy hatalmas kivetítőn, az égen szoba látszik, előtérben papírhalmazzal teli íróasztal, mögötte fotel, kötetekkel roskadásig könyvespolc. Belép Lukács György, leül. Hihetetlen, épp olyan, mint akkor, régen… Lenéz a Mester a Tanítványra: – Na, mondja már… – Eörsi tölt, iszik, és belekezd.

Mesél első verseiről, az ötvenes évek elejéről, arról, hogy milyen jónak, szépnek nézett ki minden addig, amíg rá nem döbbent a hazuságokra, az álságokra, az aljasságokra. Arra, hogy az eszmével milyen galádul vissza lehet élni. Persze hogy lépett, benne volt szóval és tettel a forradalomban, de annyira ám, hogy a diktatúra nyolc évre börtönbe csukta. Ebből négyet lehúzott, mire szabadon vehetett levegőt. Nem ő csalta meg az eszmét…

Lukács szórakozottan hallgatja, és amikor Eörsi behergelődik, elnéző mosolyra húzza száját. Szivarra gyújt, öblös pohárba konyakot tölt, kortyol. Nyugodt hangon, vaslogikával, iszonyatos műveltséggel cáfol, érvel, kioktat. Ahogy szokta… Eörsi nem adja meg magát, lehajt egy stampedlit, és előjön a talmi puha időkkel. Azzal, hogy milyen nyomás alatt kezdett mindent elölről, hogy éppen bemutatták, aztán betiltották darabjait, őt pedig elzavarták a színház közeléből. Meg sem állt Nugat-Berli-nig… Persze nem olyan fából faragták, aki meghátrál, írt és írt, dacból is börtönmemoárt, verset, novellát, regényt, drámát. Volt, ami megjelent, volt, ami titokban terjedt.

És jött a szabadság pillanata, hit és remény, várakozás és aggódás. Mi lett belőle? Mesél a Mesternek, mesél és fárad, nagyon elfárad Eörsi. Bölcsen bólogat Lukács: – Hamarosan a végére járunk, mondja… – és a Duna fölött a nagy kivetítő szertefoszlik a pirkadatban. Ezt írta Párbeszéd szintkülönbséggel című novellájában Eörsi István. Mostantól kezdve Mester és Tanítvány szintkülönbség nélkül beszélget. Rágyújtanak ott fenn, és konyakot isznak. Jobban mondva, Eörsi szivapálinkát...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!