Hírek

2005.09.19. 00:00

Dzsesszlegendák Budapesten

Idén is érdemes volt minden este ellátogatni Ferencvárosba, a MOL Jazz Fesztiválra.

Tornai Szabolcs

Igazi felüdülés volt a magyar dzsessz ünnepe Ferencvárosban, ahol öt napon át tizenhárom helyszínen negyven koncerten vehetett részt a közönség. A nyitó hangverseny a Művészetek Palotájában csodálatos kezdés volt. A Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla játszott az ifjú cimbalmossal, Lukács Miklóssal. Tökéltesen egy nyelvet beszél az idős mester és a fiatal muzsikus, kettejük játéka a finom egyensúly iskolapéldája. Meglepő volt, hogy közös szerzeményeik nem is igazán sorolhatók a dzsessz műfajába, sokkal inkább tekinthetők kortárs zenének. Érdekes volt megfigyelni, hogy Bartók Béla muzsikája milyen meghatározó ezeknél a rögtönzött daraboknál. Ráadásul végletekig kimunkált műveknek hatnak, amint a két muzsikus friss lemezéből (Check It Out, Igor, BMC) is kiderül. Amilyen változatosak, sőt játékosak, elevenek, épp oly merengők, megrendítők is. Szakcsi Lakatos Béla és Lukács Miklós szerzeményei a kitüntetett pillanatokban a lélek legmélyebb rétegeiből törnek fel, mint a forrásvíz. Őket követte a Jason Moran vezette afroamerikai trió. A kemény kalapos zenészek fergeteges koncertet adtak, egy pillanatig sem lehetett unatkozni.

A zongorista a következő szavakkal vezette be a produkciót: – Hoztunk önöknek egy kis amerikai kultúrát. – Majd még fanyarabb humorral hozzátette: – Hoztunk önöknek egy kis amerikai kutyagumit. Ezzel Jason Moran a magyar közönség tudomására hozta, hogy semmiféle amerikai felsőbbrendűség nem dagasztja a keblét, csak a zene szeretete. Pontosabban a bluesé, amely, mint később említést tett róla, a fekete muzsikusok számára a gyökereket jelenti. Közismert, hogy a blues a sok elemből álló dzsessz egyetlen állandó eleme. Akárcsak az, hogy a dzsessz bölcsője New Orleans.

Mivel idén a zongoráé volt a főszerep, hiszen nem kevesebb, mint harminc zongorista lépett fel, a ferencvárosi dzsesszfesztivál az elpusztult New Orleansra való emlékezésnek is felfogható volt, még akkor is, ha New Orleansból nem érkezett muzsikus. Az 1890-es években, amikor az egykori rabszolgák és leszármazottjaik elkezdték játszani az új zenét a Mississippi partján vagy az ott horgonyzó hajókon, ha zárt helyen zenéltek, meghatározó volt a zongora.

A nyitókoncertet a Budapest Jazz Orchestra és a holland Jasper van’t Hof zongorista koncertje zárta. Ekkor már sokan elszállingóztak, mivel a többi helyszínen is remek koncertek kezdődtek. Ám akik türelmesen maradtak, fantasztikus élményben részesülhettek. Meglepetésképpen legvégül Jasper van’t Hof és Szakcsi Lakatos Béla együtt zongorázott, a közönség legnagyobb örömére. Másnap a Közraktár sátorban ugyanígy érdemes volt végig maradni, mert a remek program fináléjaként (Nagy János Free Style Chamber Orchestra, Tzumo Electronic Dreams, Szakcsi Generation Project) négy zseniális zongorista játszott együtt: Szakcsi Lakatos Béla és két fia, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Szakcsi Lakatos Róbert és nem utolsósorban Oláh Kálmán. Nem beszélve az est két amerikai hírességéről, John Patitucci bőgősről és Jack DeJohnette dobosról.

A negyven koncert akár felére is képtelenség volt ellátogatni, de épp ez a bőség az, ami szintén vonzóvá teszi a fesztivált. A korábbiakhoz hasonlóan emlékezetes volt a holland zongorista, Michiel Borstlap hangversenye Tony Lakatos szaxofonossal és Balázs Elemér dobossal, valamint Vukán György, majd tegnap este a Művészetek Palotájában Szabados György és a Paul Bley–Borbély Mihály duó koncertje. Nemkülönben magával ragadó volt az ifjú muzsikusokból álló és a gitárművész Bujdosó János vezette Pop Ivan nevű zenekar koncertje, amelyen a lelkes közönség a dzsessz egyik legújabb és legeredetibb kelet-európai irányvonalát tánccal és ujjongással viszonozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!