2005.08.18. 00:00
Sólyom lemaradt a protokoll-listáról
Hiába foglalta el már két hete a köztársasági elnöki széket Sólyom László, neve mégsem szerepel az állami vezetők névjegyzékében, a kancellária (MeH) protokoll-listáján – értesült a Reggel.
Honlapjukon egy áprilisban kiállított dokumentum látható, azon pedig továbbra is Mádl Ferenc áll az első helyen. A MeH-ben tegnap nem tudtak információt adni a késlekedés okáról, az internetes honlap szerkesztőjét pedig többszöri megkeresésünkre sem értük el. László Boglár kormányszóvivő kérdésünkre közölte: a kancellária protokoll-listáján augusztus 5. óta Sólyom áll az első helyen, a honlap adatait pedig hamarosan frissítik. A legmagasabb állami vezetőknél a protokollnak nagy a jelentősége. Azt is szabályozzák, hogy egy eseményen ki hova ül. Az öt legnagyobb közjogi méltóság – államfő, kormányfő, az Országgyűlés elnöke, a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság elnöke – jogállását törvény is szabályozza. Egyébként a „rangsor” rendezésének kérdése egy kínos, 1999-es eset után került a figyelem középpontjába. Egy állami ünnepségen ugyanis az egyik ombudsman nem állhatott a nemzeti zászló mellé, mivel nem volt rajta a protokoll-listán.