Nem várható áremelkedés

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Eddig sokan kényszerűségből dobták a szemétbe a környezetszennyező készülékeket. Új berendezés vásárlásakor mostantól a felelősség a kereskedőé.
[/caption]„Csak régi hűtőgépet és mosógépet veszünk át, és ezeket is csak akkor, ha új terméket vásárol tőlünk, és a vásárlás előtt szól, hogy a régit beadná” – válaszolták érdeklődésünkre a budaörsi Electro World ügyfélszolgálatán. A fiatalember a most életbe lépett új jogszabályról – ami augusztus 13-tól kötelezővé teszi az elektronikus hulladékok átvételét – még nem hallott. Nem így néhány méterrel arrébb, a Media Marktnál: „Persze, hozza csak el nyugodtan a kidobandó tévét, monitort vagy mobiltelefont, vagy akár csak egyes kiselejtezett alkatrészeket” – bíztatott az ügyfélszolgálatos. Hozzátette: az sem baj, ha nem ugyanolyan típusú terméket vennének, mint a leadandó, mert egyelőre ebben is igen rugalmasak. Bár a most életbe lépett törvény elsősorban a gyártóknak írja elő az elektronikus hulladék kötelező átvételét – folytatta –, a kereskedők kötelezettsége csak azonos típusú új termék vásárlásakor érvényes. „Ám ha erre jár, hozza nyugodtan a kidobandó elektronikus cikkeket” – fűzte hozzá az ügyfélszolgálatos.

A fentiekből is kiderül, hogy jócskány hiányos a tájékozottság ebben a kérdésben. A kormányrendelet éppenhogy a kereskedőket kötelezi az eldobandó gépeket átvenni. A gyártóknak szabad kezet ad abban, hogy önállóan vagy másokkal összefogva oldják meg a viszszavételt és hasznosítást. Abban is tévedésben vannak sokan, hogy ugyanolyan típusú roncsot kell adnia a vevőnek, mint amilyet vesz. A jogszabály a darabszám és a „használati cél” megegyezőségét mondja ki. Vagyis tévéért tévét, vasalóért vasalót kell bevennie a boltnak. A budaörsi köztisztasági vállalatnál elmondták: az önkormányzat tervezi állandó hulladékudvar létesítését nemcsak az elektronikus, hanem a nagyobb térfogatú hulladékoknak is. Ám addig is évente három-négy alkalommal, a lomtalanítással együtt egy-egy forgalmas csomópontban ingyen átveszik a feleslegessé vált gépeket. Elsősorban azokra gondolva, akik olyan készüléktől szeretnének megválni – anélkül hogy újat vásárolnának helyette –, amelyik gyártója már megszűnt, így senki nem is kötelezhető átvételre.

Az EU minden tagállam számára előírja, hogy 2009-ig évente lakosonként legalább 4 kiló elektronikai hulladékot kell begyűjteni. Sőt azt is, hogy ennek 50–80 százalékát újra kell hasznosítani. Azt azonban már az országonkénti rendelkezések szabályozzák, hogy kinek kell állnia ennek költségeit. Magyarországon az előző évben eladott készüléktömegnek idén 9, jövőre 18, 2007-ben 28, 2008-ban 36 százalékát kötelező visszagyűjteni. Erre eddig öt koordináló szervezet alakult. A legnagyobb, az Electro-Coord Kht. eddig kétszáz gyártóval és forgalmazóval kötött megállapodást. A szolgáltatásért a gyártók a kht.-nek fizetnek, mégpedig piaci részesedésük arányában. A kht. több mint 2500 gyűjtőhellyel szerződött.

A hulladékgyűjtés és újrafeldolgozás üzlet is. Az erre vállalkozónak a gyártóktól és forgalmazóktól kapott díj mellett további fontos bevételi forrás a begyűjtött termékek bontása után az újrahasznosítható anyagok értékesítése. Mivel a begyűjtési kötelezettség a gyártóknak és a forgalmazóknak mindenképpen kiadás, egyes becslések szerint kis mértékben nőhet az elektronikai cikkek ára. Elsősorban azért, mert a törvény azt is lehetővé teszi a gyártóknak és a forgalmazóknak, hogy az augusztus 13-a előtt gyártott elektronikai hulladékok kezelése után külön díjat számoljanak fel. Csakhogy a hulladékkezelési díj többeknél kiváltja az eddig fizetett termékdíjat. Ezért a Magyarországi Háztartásigép-gyártó és -forgalmazó Egyesülés is csak mintegy 0,3–0,5 százalékos drágulást tart elképzelhetőnek. Mások azonban úgy vélik, hogy az éles piaci versenyben egyáltalán nem kell áremeléstől tartani, hiszen két éve, a szintén környezetvédelmi célt szolgáló termékdíj bevezetésekor se következett be.

Válogatás után darálás

Az elektronikai hulladékok döntő része számítástechnikai eszközökben (számítógép, monitor, nyomtató, szkenner stb.), híradás-technikai berendezésekben, telefonközpontokban és -készülékekben, valamint ipari gépek vezérlőszekrényeiben található nyomtatott áramkörök, transzformátorok, elektronikus részegységek, valamint az elhasznált fényforrások. Az e-hulladékok kezelése azonban rendkívül bonyolult. A hasznosítás terén a fő probléma, hogy nagyon sokféle, különböző felépítésű és anyagú termék létezik, így különböző összetételű hulladék képződik. Az újrahasznosítás alapfeltétele az anyagfajta szerinti válogatás, ez azonban csak a vas vagy a nemesfémek esetében gazdaságos. A legolcsóbb kezelés az automatizált válogatás (darálás után durva osztályozás és újrahasznosítás), vagy a lerakással, égetéssel történő ártalmatlanítás. Egy számítógépet hat-nyolcféle fém, annak húsz-harminc különböző vegyülete, sokfajta műanyag, valamint különböző üvegfajta épít fel. Az alapos szétszedés idő- és munkaerő-igényes, ezért drága. A manuális szétszerelést és válogatást követő újrahasznosítás csak kisipari méretekben, főleg nemesfémek kinyerésére működhet, leginkább az elmaradott országokban. Nagyipari hasznosítás lehet például a „shreddelés” (bezúzás), melynek során az elektronikai hulladékot apróra őrlik, és fajsúly, illetve méret alapján elkülönítik az alkotóelemeket. A gazdagabb országokban nem kifizetődő hulladékkezelést a fejletlenebb országokban végzik. A legnagyobb számítógép-temető Kína. Ott enyhék a környezetvédelmi előírások.