2005.08.13. 07:43
Márai-kultusz: divat a nosztalgia
Tizenöt évvel ezelőtt A gyertyák csonkig égnek című regény Olaszországban robbant be a köztudatba. Németországban tavaly a Spiegel slágerlista-vezetője lett, most Angliában és az USA-ban veszik, mint a cukrot.
Nem vitatják sem a rajongói, sem az iránta közömbösek, hogy Márai Sándor a múlt évszázad magyar irodalmának jelentős alakja. Viszont éppen a 20. században irodalmunk egén akkora csillagok tündököltek, amekkorák soha azelőtt.
Pislog és ingatja fejét a művelt európai, amikor nyugatosainkat említi neki az ember. Molnár Ferencre már sűrűn bólogat. Ám ha Márai kerül szóba, izgalomba jön, csillog a szeme. Többek egyfajta divatot emlegetnek – viszont ennél mélyebb és több a Márai-kultusz. Ha az olasz államfő és az osztrák kancellár úgy indul nyaralni, hogy utazótáskájában legfelülre egy Márai-kötetet pakol, a jelenség elgondolkodtató. Több, egymásba kapaszkodó oka van annak, ha egy író meghódítja a világot. Először is az életpálya, az emigráns lét. Harmincéves, amikor nevét már előkelő helyen jegyzik, stílusa kosztolányis, később nyugat-európai hatásra átszíneződik. A harmincas években balodali liberálisnak, másfél évtizeddel később „polgári csökevénynek” tartják. A rá jellemző eleganciával tudomásul veszi, és önként elhagyja hazáját. Itthon agyonhallgatják. Amikor a lágyuló diktatúra hazahívja, előkelő modorában, konokul ellenáll. Kinn marad, elmagányosodik, és mielőtt betöltené 90. életévét, hűvös tárgyilagossággal megállapítja: nincs miért élnie. És eldördül a pisztoly…
A kivándorlással, a soha vissza nem érkezéssel és azzal, hogy önkezével vet véget életének, a mindig újjáéledő romantika érzelmi húrjait pendíti meg. Ezzel, szándékától függetlenül, az olvasó együttérzését és rokonszenvét nyeri el. Másodszor az életmű. Az Egy polgár vallomásai című önéletrajzi regényében magánélményeit olvasztja a közép-európai polgári lét társadalmi és lélektani helyzetébe. Ebben olyan világképet vetít az olvasó elé, amely már nem létezik: hiánya fájó, és ettől édesbús nosztalgia hullámait kelti. Ugyanúgy, akár a Szindbád hazamegy című, a letűnt életérzés melankóliáját idéző, Krúdyra emlékeztető stílusbravúrjában is.
Nem véletlen, hogy a Márai-kultuszt az 1942-ben megjelent A gyertyák csonkig égnek című regény indította el. A regényben két testi-lelki jó barát találkozik negyven év után. Kezdődhet a leszámolás. Mi történt azon a negyven évvel ezelőtti napon? Miféle halálos bűn követel most tisztázást? A kérdések mögött egy halott: a nő, akit mindketten szenvedélyesen szerettek. Az egyik férfi csalt és menekült, a másik maradt, de nem fogta meg a bajba jutott nő kezét. Most mindketten szembesülnek az árulással. Most, amikor a gyertyák csonkig égtek…
Az élethosszig tartó, bántástól, haragtól és megbocsátástól terhes barátság eszméje a mai, veszedelmesen pörgő életritmus fölé emelkedik. Egyesülni vágyó, mégis a széteséssel küszködő világunkban jelenít meg egy morzsáiban is fennkölt érzést. Márai hidegen, látszólag kíméletlen tárgyilagossággal vizsgálta az esendő embert, és mutatta meg hibáit… Ám ha jobban odafigyelünk, e páncélkemény máz alatt szánalmat, megértést és szeretetet találunk. Az olvasó pedig a saját világából kiveszett rokonlelket, a vágyott romantikát, sőt egy csipetnyi szentimentalizmust is.
Márai Sándor
kassa, 1900. április 11.1918-tól szerkesztő
1928: Az Újság munkatársa
1933-ban Hitler hatalomátvételéről tudósít, és megírja a Messiás a Sportpalastban című Hitler-paródiát
1935: Egy polgár vallomásai 1947–48: A Sértődöttek harmadik kötetét bezúzzák
1948: elhagyja Magyarországot, Svájcban, Olaszországban, majd Amerikában él
1989. február 22-én öngyilkosságot követ el
1990: posztumusz Kossuth-díj
Iglódi István rendező
– Filmet forgatunk Márai művéből. Vallom, hogy ma, amikor klipekben élünk, amikor a művészet is a reklámokat túlharsogva, eladásra törekszik, úgy kell egy nyugodt és bölcs hang, mint a tiszta levegő. Jól tetten érhető ez a készülő filmben is: egy krimibe és szerelmi háromszögbe ágyazott történet megoldását, a bizonyító naplót elégetik.Vagyis nincs megoldás. De nem is kell, ennél sokkal fontosabbak az emberek közti viszonyok.
1918-tól szerkesztő
1928: Az Újság munkatársa
1933-ban Hitler hatalomátvételéről tudósít, és megírja a Messiás a Sportpalastban című Hitler-paródiát
1935: Egy polgár vallomásai 1947–48: A Sértődöttek harmadik kötetét bezúzzák
1948: elhagyja Magyarországot, Svájcban, Olaszországban, majd Amerikában él
1989. február 22-én öngyilkosságot követ el
1990: posztumusz Kossuth-díj Iglódi István rendező – Filmet forgatunk Márai művéből. Vallom, hogy ma, amikor klipekben élünk, amikor a művészet is a reklámokat túlharsogva,
eladásra törekszik, úgy kell egy nyugodt és bölcs hang, mint
a tiszta levegő. Jól tetten érhető ez a készülő filmben is: egy krimibe és szerelmi háromszögbe ágyazott történet megoldását, a bizonyító naplót elégetik.Vagyis nincs megoldás. De nem is kell, ennél sokkal fontosabbak az emberek közti viszonyok. -->
