Kincset is hozhat a semmittevés

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Tagadhatatlan, hogy a Fekete kefe című szemlefődíjas magyar vígjáték egyik főszereplője a kecske. Az ő csodabogyóitól élhetik át a „repülést” a mondvacsinált kéményseprők.
[/caption]Felnőni, divatos szóval szocializálódni sosem volt könnyű. Különösen művészi hajlamokkal megáldottaknak. Vranik Roland első filmje, az idei filmszemle fődíjas alkotása négy nyakigláb értelmiségi fiúról szól, akik kéménysepréssel próbálnak a társadalom hasznos tagjaivá válni. Zoli, Döfi, Anti és Papi türelmesen bukdácsol végig a kéményseprőszakma rögös útján. Klasszikus értelemben vett burleszki figurák ők, mivel olyan méltóságteljesen ügyetlenek, hogy óhatatlanul rokonszenvet váltanak ki. A legkülönfélébb akadályok teszik próbára őket a kocsmai kakasviadaltól a csodadrogot bogyózó kecskén át egy amerikai típusú vallási közösségig. Miután kiállták az összes próbát, hátat fordítanak a kéményseprőbiznisznek. A Duna-parton kötnek ki, épp szemben a Nemzeti Színházzal.

– Isten ments, hogy bárki nemzedéki filmként értelmezze a Fekete kefét – mondja Vranik Roland (38). – Úgy tapasztalom, a lézengés világjelenség. A felnőtté válás többnyire nem megy simán, és sokak életében van egy időhúzó periódus. A négy főszereplőhöz valós személyek adták a minták, akiket volt szerencsém megismerni a filmbelihez hasonló kéményseprő-munkakörben. Annak idején a kéményseprő vállalat kft.-knek adta ki
a munkát, ezek pedig fiatalokat alkalmaztak. A kötelező átalánydíjak beszedésén kívül a kéménybélelés volt a nagy biznisz, és a fiatalok kapva kaptak a lehetőségen. A filmben azt szerettük volna megmutatni, hogy a lötyögés szeretetre méltó életforma is lehet. Semmiféle társadalmi drámáról nincs szó. Nekem például kifejezetten ellenszenves a karrierépítés.

Vranik Roland sokáig külföldön élt, huzamosabb időt töltött Hollandiában, ahol, mint mondja, szintén nagy hagyománya van a lötyögésnek. Sőt, ott az állam a védőszárnyai alá is veszi a lézengőket. Az első filmes rendező nem a semmiből érkezett a filmművészetbe. Négy éve reklámfilmeket, videoklipeket készít nemzetközi cégek számára. Holland alkotótársával együtt a napokban ünneplik, hogy túl vannak a hatvanadik reklámfilmjükön. Vranik Roland korábban „tarrbélázott” is. Ami annyit tesz, hogy Tarr Béla első asszisztenseként dolgozott a világhírű rendező Werckmeister Harmóniák című filmjének forgatásán.

A Fekete kefe az idei filmszemlén elnyerte a fődíjat, és még másik három díjat is. Megkapta a legjobb operatőr (Pohárnok Gergely) és a legjobb producer díját (ez utóbbit a film nem kevesebb, mint öt producere kapta közösen), a TV2 pedig huszonötmillió forinttal járó különdíjjal is jutalmazta az alkotást. – Úgy vélem, nagy szerencse kellett az egész vállalkozáshoz – mondja Vranik Roland. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy az én filmem viszi el a pálmát. Most viszont már annyira „túl vagyok” rajta, hogy alig foglalkoztat. Ám nem elégedettség tölt el, hanem az a vágy, hogy egy újabb filmet készítsek.

A Fekete keféhez nem konzervzenéket használt a rendező, hanem felkérte öccsét, Vranik Krisztiánt és szerzőtársát, Kalotás Csabát (ők ketten alkotják a Realistic Crew nevű formációt), hogy komponáljanak muzsikát a filmhez. A zenei anyagot újrakeverték, és egy tizenegy számból álló remixlemez született, amely a szeptember 1-jei bemutatóval egy időben kerül a boltokba.

A lelkes producerek

Pataki Ágnes, a film egyik producere, a 70-es, 80-as évek egyik legismertebb fotómodellje: – Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a forgatókönyv elolvasása után rögtön beleszerettem a filmbe. Inkább Kovács Gáborra, a film másik producerére, a férjemre hallgattam. Ő első olvasatra nagyszerűnek tartotta. Ma már én is osztom a véleményét. Imádom a filmet, amely arról szól, hogyan lehet úgy élni, hogy semmit sem csinálsz. Ezt az életérzést még azokhoz is közel hozza, akik sosem élték át. Eddig ötször láttam a filmet, mindig elkápráztatott az alkotók témakezelése és humora.

– Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a forgatókönyv elolvasása után rögtön beleszerettem a filmbe. Inkább Kovács Gáborra, a film másik producerére, a férjemre hallgattam. Ő első olvasatra nagyszerűnek tartotta. Ma már én is osztom a véleményét. Imádom a filmet, amely arról szól, hogyan lehet úgy élni, hogy semmit sem csinálsz. Ezt az életérzést még azokhoz is közel hozza, akik sosem élték át. Eddig ötször láttam a filmet, mindig elkápráztatott az alkotók témakezelése és humora. Tagadhatatlan, hogy a Fekete kefe című szemlefődíjas magyar vígjáték egyik főszereplője a kecske. Az ő csodabogyóitól élhetik át a „repülést” a mondvacsinált kéményseprők. -->