„Jézusom, Raúl idejön!”

[caption id="" align="alignleft" width="126"] Roberto Carlos mindig kész a viccelődésre. Zidane méltó társa ebben.
[/caption]Tizenkét–tizennégy éves forma kislány nyújtózkodott a stadion kerítésének dőlve. Kedves, mégis éles hangjával nagy kedvencét célozta meg. Raúl! Raúl! – kiabálta többször is. Azt hiszem, maga sem hitte, hogy szavai célba érnek. Az imádott kedvenc, a Real Madrid csapatkapitánya odanézett. Mosoly futott át az arcán, s megindult a kislány felé, hogy aláírja a felé nyújtott relikviát. Fiatal rajongója agyán abban a pillanatban futott át, mi történik. „Jézusom, hiszen idejön Raúl!” – kiabálta alkalmasint leginkább önmagának, szinte eufóriában.

A jelenet akár jelképesnek is tekinthető: ahogy a világon mindenütt, Magyarországon is nagyon szerették a szurkolók a Real Madrid csillagait. Gyereksereg várakozott a szálloda előtt. Akadtak, nem is kevesen, olyanok, akik megpróbálták kitalálni, mi lehet egy budapesti városnézés „tuti” pontja, ahol biztosan megáll a csapat busza. (Egyébként a menők közül csak Iván Helguera vett részt a fakultatív programon. A játékosok közül rajta kívül Soldado, De la Red, Arbeloa, Mejía, Víctor Blanco és Diego López járta végig autóbusszal a magyar főváros turistalátványosságait.)

Közel kétezren az edzésükért kifizettek annyit pénzt, amennyiért szerencsés esetben a Manchester United meccsét is megnézhetnék jövő szerdán, s meglehetősen fegyelmezetten vették tudomásul, hogy nehéz a legnagyobb sztárok közelébe férkőzni. Akadt, akinek sikerült. Egy kisfiú megkapta Ronaldo melegítőfelsőjét – és egy életreszóló élményt. A legnagyobb hisztéria Beckham körül tört ki: amikor az Owen által többször Becksnek szólított világsztár átlépett egy őt a nézőkkel elválasztó kordont, olyan sikítás tört ki, mintha egy Beatles-koncert erejéig negyven évet visszamentünk volna az időben.

Másfél napot töltött Magyarországon a „királyi klub” Puskás Ferenc nagysága előtt tisztelegve. Eljöttek Öcsi bácsi egykori játékostársai közül is néhányan (Di Stéfano, Amancio, Santamaría a múlt világklasszisai közül), meg is látogatták szeretve tisztelt barátjukat. A játékosok edzettek egy jót, az ihletettebb pillanatokban hangos ovációkat kiváltva. Zidane például gólt rúgott kapásból, amilyet még ő maga is csak ritkán, leginkább a 2002-es glasgow-i BL-döntőben lőtt találatára hasonlított. Roberto Carlos le és fel vágtázott, Ronaldo, aki egyáltalán nem tűnt most túlsúlyosnak, meg-megcsillantotta fantasztikus technikai tudását. Júlio Baptista – aki olyan technikai trükköket mutatott, amiket egyedül Zidane tudott a társak közül lemásolni – Puskás-feliratos mezt maga elé fogva mondta szombaton, szeretne Puskás nyomdokába lépni, s Pesten meg akarja szerezni első madridos gólját. Azt hiszem, ha csak feleannyit elérne a Madridban, mint „Pancho Puskas”, ő lenne a világ legelégedettebb embere. (A Puskás Ferenc Válogatott– Real Madrid mérkőzés lapzártánk után ért véget.)