Hírek

2005.08.08. 13:33

Csaknem tizenkétezren raktak fészket fél év alatt

Az év elején a tervezetteknek megfelelően alakulnak a Fészekrakó program számai. Az elmúlt egy hónap során 10 százalékkal nőtt az állami kezességvállalásos és 15 százalékkal a „félszocpol” szerződések száma.

B. K.

A Fészekrakó program az igazságosság, az otthonteremtés, a fiatalok érvényesülése és a gyermekvállalás ösztönzése jegyében indult el idén február elsején. A cél az volt, hogy a kormány többet és többeknek adjon. A korábbi kedvezmények (kamattámogatás, jelzálog) megmaradtak és új elemekkel bővültek, emellett – a közalkalmazottakkal – szélesedett a támogatásban részesülők köre is. Míg az Orbán-kormány első 2,5 évében kevesebb mint 90 ezer, a jelenlegi koalíció első 2,5 évében (a Fészekrakó program elindításáig) több mint 250 ezer hitelszerződést kötöttek.

A Fészekrakó program 4 eleme: az állami kezességvállalás, a lakásépítési kedvezmény (a „szocpol”) jelentős emelése, az otthonteremtési támogatás (azaz a „félszocpol”) széles körű kiterjesztése használt lakás vásárlásához, illetve a lakbértámogatási rendszer bevezetése, amelynek segítségével valóban a legrászorultabbaknak tud segíteni a kormány. A program segítségével fél év alatt 4390 állami kezességvállalásos és 7409 „félszocpol” (összesen 11799) szerződést kötöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!