Hírek

2005.04.20. 06:20

Felhőtlennek mondhatók a magyar–szlovén kapcsolatok

BAMA

Nagyon rövid időn belül rendelkezésre állnak majd a magyarországi szlovén kisebbség intézményeinek pénzügyi gondjait orvosló pénzeszközök. Hosszú távon pedig a magyar költségvetésnek kell orvosolnia a nehézségeket – jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök a szlovén kollégájával Ljubljanában folytatott megbeszélése után. A Janez Drnovsek szlovén elnökkel folytatott tárgyalások utáni sajtóértekezleten Mádl Ferenc kijelentette: megszületett a döntés az eddig hiányzó rövid távú pénzügyi intézkedésekről.

Mádl Ferenc hangsúlyozta, hogy a jogok és a feltételek mindkét országban általában biztosítottak a kisebbségek életminőségének, nemzeti, kulturális azonosságtudatának a megőrzéséhez, fejlesztéséhez. Megítélése szerint a szlovéniai Muravidék magyarsága elégedett a helyzetével, s a magyar államfő bízik abban, hogy ugyanez elmondható a magyarországi szlovén kisebbségről is.

A két köztársasági elnök általában véve jónak ítélte meg a két ország kapcsolatát. Teljes egyetértés mutatkozik a gazdasági kapcsolatok fontosságát illetően is. Mádl Ferenc e téren különösen a vállalatok szorosabb együttműködésének és főleg a beruházási kapcsolatoknak az erősítését emelte ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!