Hírek

2005.02.17. 00:00

Osztrák hegyek a Forma–1-ben

Frank újabb üdvöskéje került a Minardihoz Baumgartner helyére. A nyolcmilliós kis Ausztria a Forma–1-es sikertörténete az 1960-as években Jochen Rindt megjelenésével kezdődött.

Méhes Károly

A grazi fiú 1970-ben, a Lotus 72-ben győzelmet győzelemre halmozott, majd Monzában szörnyethalt, ám a vb-címét már nem tudták elvenni tőle. Ő az egyetlen posztumusz bajnok.
1971-ben lépett színre Niki Lauda, a sportág élő legendája, aki 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben lett világelső.
Őt Gerhard Berger követte, aki ugyan nem vitte bajnoki címig, de 10 futamot nyert és roppant népszerűségnek örvendett. Az újabb utód, Alexander Wurz már csak McLaren tesztpilótájaként ülhet manapság
a volán mögé.
Néhány évnyi osztrák kihagyás után kapott lehetőséget Christian Klien, akit tavaly vásárolt be a Red Bull a Jaguárhoz – akkor Patrick Friesacher sírva fakadt, mert úgy érezte, nincs hely két osztrák számára a mai F1-ben.
Ám az élet produkál meglepetéseket: egy év alatt a Jaguárból is osztrák istálló lett, Klien maradhatott, ráadásul Friesacher, a tavalyi F3000-es magyar verseny győztese második pilótaként a Minardi csapat tagjává lett.

Frank Tamás

Az 1970-es években Ausztriába „disszidált”, ahol kereskedőként tevékenykedett

1981 Gerstl Péterrel megalakítja az Oszter-mann Kft.-t

1994-től vesz részt a Magyar GP rendezésében

2002–2004 Baumgartner Zsolt menedzsere

2004– Patrick Friesacher és Chanock Nissany menedzsere

Magyar segítség

Friesacher sikerében menedzsere érdemei is elévülhetetlenek. Frank Tamás a Magyar Nagydíj egy főszervezőjeként élvezi Ecclestone bizalmát, és nem csoda, hogy épp neki sikerült kivitelezni a „juttassunk magyar pilótát a F1-be” tervet is. Baumgartner Zsoltot pedig nem volt egyszerű célba vinni, hiszen a magyar fiú korábban alig mutatott valami érdemlegeset. De Frank a 2003-as, meseszerű jordanes beugrás után beszervezte a Minardihoz, ahol Zsolt a vártnál jobban helyt állt, pontot szerzett. Igen ám, de Baumgartner Antal, a versenyző édesapja a viszonylagos sikerektől némiképp megittasodva úgy látta, Frank megtette „kötelességét”, tehát mehet, majd boldogulnak egyedül is, illetve a magyar terepen teljesen ismeretlen Rick Gorne-nal. Hát nem így lett. Frank pedig leszerződött Patrick Friesacherrel.

A nyolcmilliós kis Ausztria a Forma–1-es sikertörténete az 1960-as években Jochen Rindt megjelenésével kezdődött. Méhes Károly -->

Ezek is érdekelhetik