2005.02.14. 09:13
Különleges ügyész nyomoz
Jovan Prijic belgrádi különleges ügyész szerdáig átveszi a szabadkai rendőröktől a horgosi családirtás aktáit.
A Beta hírügynökség szerint Jovan Prijic még pénteken utasította a szabadkai nyomozó szerveket, hogy szerdáig készítsék
elő számára a családirtás iratait.
A belgrádi különleges ügyész szervezett bűnözéssel foglalkozik. Ebből a tényből következtethető ki, hogy a Szalma család hat tagjának meggyilkolása mégis maffialeszámolás volt. A szerb és a magyar hatóságok nem hajlandók konkrétumokat közölni, csak időnként cáfolnak. Mint például a magyar megbízó és a montenegrói bérgyilkosok elfogásáról szóló híreket.
Már az első napokban felmerült a rablógyilkosság lehetősége, hiszen a család ékszerekben és készpénzben otthonukban, a horgosi Szegedi út 21. szám alatti két házban tartotta vagyonát. A szerb hatóságok nem cáfolták, hogy a családtagok meggyilkolása után a házakat átkutatták és kifosztották. Azt sem cáfolták, hogy Szalma Nándort (40) az egyik szobában, feleségét, Nellit (34) ajtónyitás közben, fiukat, Dávidot (13) a fürdőkádban, lányukat, Bettit (9) saját szobájában fejbe lőtte a bérgyilkos. Eközben társa a másik házban késsel lemészárolta a nagyszülőket, Józsefet (69) és Jolánt (65). A nagymama ellenállt, neki a torkát vágta át gyilkosa. A nyomok arra utalnak, hogy az utóbbi házban találkozott a két gyilkos, majd mindkét házat felforgatták.
Mint azt magyar forrásból megtudtuk, Szalma Nándort 1991-től ismerték a magyar hatóságok. Ekkor szökött át Szegedre, majd Budapestre a délszláv háborúba szóló behívója elől. 1997-ben a titkosszolgálatok figyelmét is felkeltette, miután Szegeden felrobbantották egyik magyar üzlettársát.
A magyar rendőrség múlt szerdán adta át a szerb rendőrségnek azokat az információkat, amelyek a Szalma család magyarországi kapcsolatairól szólnak. Úgy tudjuk, hogy az ORFK nyomozói meghallgatták, mások mellett, Szalma Nándor Budapesten élő testvérét is.
Ismerhették a gyilkosokat
A mindössze 9 éves Szalma bettinek is meg kellett halnia. A gyerekek kivégzése egyértelműen azt jelenti, hogy a bérgyilkosok nem hagyhattak szemtanút. Elképzelhető, hogy a család ismerte egyik vagy mindkét gyilkost. Az ok az a hatalmas meg nem adott tartozás lehet – amit a szerbek szerint szintén nem cáfoltak –, miszerint Szalma Nándor több százmilliós hitelt vett fel horgosi panziója építéséhez.