2005.02.19. 09:35
Egy jól sikerült fejes
[caption id="" align="alignleft" width="143"] Fekete László, az egykori ezüstcipős szeret emlékezni a régi szép időkre
[/caption]Nem sok esélyt adtak 1983 őszén a KEK-ben az Újpesti Dózsának az FC Köln ellen, még akkor sem, amikor a csapat a Megyeri úton 3-1-re győzött. A borúlátást látszott alátámasztani, hogy a kölni visszavágón a második félidő első öt percében két gólt lőtt az ellenfél, s máris ő állt 3-1-re. Aztán eljött a 68. perc…
– Kardos Józsi a bal oldalon hozta föl a labdát – kezdi Fekete László. Meglepő helyen tűnt föl, később kérdeztem is tőle, hogy került oda, azt mondta, neki dobták be a taccsot, és volt hely a vonal mellett. A lényeg, hogy a tizenhatoshoz érve belőtte a labdát, én bedobtam magam, a fejes jól sikerült, és máris mi álltunk jobban. A hajrában Klaus Allofs ugyan lőtt még egy gólt, ám az idegenbeli két találattal a Dózsa bejutott a legjobb nyolc közé. Ahol aztán a budapesti 2-0 után csak a hoszszabbításban győzte le a skót Aberdeen (0-3), kispadján a mai manchesteri mágussal, Alex Fergusonnal. – Aberdeenben nem volt szerencsénk – folytatja Fekete. – A lefújás előtt egy perccel kaptuk a második gólt, a hosszabbításban aztán már nem volt esélyünk.
Fekete Lászlónak nem volt könnyű dolga Újpesten, elvégre akkoriban annyi volt ott a jó játékos, hogy még az olimpiai bajnok Nagy László is gyakran leste a kispadról a többieket. Ezek után még többet ér az újpesti 125 gólja, és persze az is, hogy Dunai Antal azzal hívta meg a születésnapjára, hogy „Te szorítottál ki a csapatból”.
Fia, ifjabb Fekete László (24) kétszeres bajnokként, kupagyőztesként tért haza télen Finnországból, Roveniemiből, hogy a REAC-nál erőt gyűjtve magasabban jegyzett bajnokságban próbálhassa ki magát. Hogy milyen esélyei vannak a továbblépésre a gyereknek, arról az apa nem beszél, annak azonban örül, hogy a fiából sem hiányzik az ambíció.
Fekete László
Született: 1954. április 14.Klubjai: BVSC (1967–70), Újpesti Dózsa (1970–82, 1983–84), Volán SC (1982–83), Sturm Graz (osztrák, 1984–85), Komlói Bányász (1985), SK Pama (osztrák, 1988–89), SC Pachfurt (osztrák, 1989–90).
Legjobb eredményei: utánpótlás Európa-bajnok (1973–
74), BEK-elődöntő (1973–74), KEK-negyeddöntő (1983–84), Ezüstcipő (1978–79), magyar bajnok (1973–74, 1974–75,
1977–78, magyar kupagyőztes (1974–75)
válogatottság/gól: 21/5,
NB I-es mérk./gól: 229/125.
Köln, 1983. november 2.
KEK, 2. forduló:
1. FC Köln–Ú. Dózsa 4-2 (1-1).
Köln, 45 ezer néző
vezette: Thime (norvég)
Gólok: Strack (17.), K. Allofs (47., 88.), Littbarski (49.),
illetve Strack (öngól, 8.), Fekete (68.)
Köln: Schumacher – Prestin, Strack, Steiner, Hönerbach – Hartmann, Engels, Haas (Wilmer, 70.) – Littbarski, K. Fischer, K. Allofs
Ú. Dózsa: Szendrei – Kozma, Kovács J., Sarlós, Tóth J. – Steidl (Ambrus, 85.), Kardos, Kisznyér – Törőcsik – Kiss S., Fekete