2005.01.28. 08:03
Nagy kavarógép a Farsangban
Még a nyáron házat épített az Őrségben. Nem is akármilyet. Pajtaszínhát álmodott Viszákra, ahová, amikor csak lehet, elmenekülhet. A szomszédság sem utolsó, a közelben vett házat a Rudolf–Nagy-Kálózy házaspár is. A színház még nincs kész, de ha a munkája engedi, folytatja. Hadilábon áll az idővel, de ezt nem bánja.
– Tudja, szeretek dolgozni. Imádok bejárni a Nemzetibe, jó látni, ahogy napról napra egyre jobban összekovácsolódik a társulat. Olyan ez a most, mintha nem is munkahely volna. Talán azért, mert a barátaimmal vagyok együtt a legtöbb darabban, a III. Richárdban is például. De a Farsang próbái alatt is jó volt a hangulat. Kár, hogy a sorozatos megbetegedések miatt nem készültünk el. Ilyet még nem láttam: sorra dőltek ki az emberek.
Szarvas József Ion Luca Caragiale Farsang című darabjában egy nőfaló férfit játszik. Hogy megkapja őket, sok mindenre hajlandó, lelkifurdalást pedig sosem érez. – Nagy kavarógép vagyok a darabban – neveti el magát Szarvas József. – Hogy a nők szeretnek, csodálatos testalkatomnak is köszönhető – teszi hozzá fanyar mosollyal.
Jó állóképességre valóban szüksége van, hiszen havonta
huszonötször lép színpadra. És ha szusszanásnyi ideje van: irány az Őrség!
Szarvas József
Debrecen, 1958. június 5.1987: Színház- és Filmművészeti Főiskola
1987: Vígszínház
1997: Kaposvári Csiky Gergely Színház
2001: szabadúszó
2002-től: Nemzeti Színház
Fontosabb díjak: Jászai Mari-díj, Hegedűs Gyula-emlékgyűrű, monte carlói Ezüst Nimfa-díj,
Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színházban: Gara László, nádor (Czillei és
a Hunyadiak), Felkay ( Gyévuska), Lecki Géza (A Senák), Nae Girimea, borbély és felcser (Farsang). I. gyilkos (III. Richárd)