Koccintás hőségben

Noha a hagyományos pólós tréningek elmaradtak, Kovács István mégis egyértelműen edzőtáborként jegyzi a túrát.
A mesteredző az induláskor bizott abban, hogy találnak majd alkalmat arra, hogy vízilabdázzanak, ám hiába reménykedett.

– Közbeszólt az élet – magyarázza. – Rengeteget utaztunk, nem volt sok időnk, de ami rövid idő alatt megtekinthető, megnéztük. Ezzel együtt mindennap mozogtak a játékosok, futottak a Copacabana tengerpartján, röplabdáztak, s tették mindezt nyári melegben, napfényben. Kovács szerint a jó hangulatnak is lesz hozadéka.

– Az ilyesmi mindenképpen az egységet szolgálja – mondja.
– Főként úgy, hogy a párjukat is elhozhatták a játékosok, így nem volt miért hazavágyniuk.
A csapat Buenos Airesben köszöntötte az új évet, a klasszisoknak – hiába járták be szinte az egész világot – különös élmény volt, hogy nyárias időben koccinthattak a sikeres jövőre.

– Egy másik világ, egy másik életforma mindig földobja az embert – így Kovács István. – Akármit hoz a jövő, biztos, hogy mindannyiunknak örök élmény ez az út. A legcsodásabb érzés akkor fogott el, amikor kora reggel elindultunk futni a tengerparti homokban. Sehol egy lélek, mindenütt nyugalom, a nap még csak enyhén tűz, a tenger csendes,
a hullámok szelídek… Hogy aztán néhány óra múlva a nyaralók megszokott ricsaja kétségessé tegye, hogy tényleg ott jártunk-e nem sokkal korábban.

Összegyűrődtek a repülőn a pólóklasszisok

Meglehetősen fáradtan érkeztek meg a pólósok Ferihegyre. Nemcsak az időeltolódást szenvedték meg, hanem azt is, hogy enyhén szólva sem átlagos termetűek. Órákon át préselődni a repülőgép ülésein, embert próbáló feladat. Kovács edző, már a földön foglalta össze a lényeget: „Úgy érezzük magunkat, mint amikor tengerészek hosszú hónapok után a partra lépnek”.