Jogom van a magánélethez!

[caption id="" align="alignleft" width="155"] Rékasi Zsigmond, Rékasi Károly, Détár Enikő és Rékasi Esztert. A családot gyakran fotózzák.
[/caption]– Azt gondolom, személyiségfüggő, ki mennyire nyitott – véli Détár Enikő (40). – Egy kis faluban nőttem fel, édesanyám a helyi iskolában tanítónő volt. Minket a húgommal ismertek a falubeliek, hiszen mi voltunk a tanító néni lányai. Nagyjából mindent tudtak rólunk. Ha megkérdezték az utcán vagy a boltban, hogy vagyok, válaszoltam. Nálam az, hogy viszonylag szívesen beszélek magamról, nem tudatos elhatározás kérdése, egyszerűen ilyen vagyok. De nekem is vannak titkaim. Még sohasem beszéltem „öv alatti” dolgokról például. Igaz, egyszer levetkőztem egy újságnak, többször azonban nem fogok. Nem bántam meg, csak éppen nem szeretnék a legtöbbet vetkőző magyar anyuka lenni.
Megértem az újságírókat, hogy kíváncsiak, ez a szakmájuk. Azonban nem mindegy, hogy a kérdező felkészült-e vagy sem. Illetve érzem-e rajta a valódi érdeklődést. Ha igen, szívesen válaszolok. Ha viszont bántani, provokálni akar, bezárkózom.
Ha a Találkozások című magazinban egy ismert és hiteles ember beszél önmagáról, az példaértékű lehet. Főként, ha nemcsak a sikereiről, hanem a kudarcairól is vall. Hiszen rájöhet a bajban lévő néző, hogy mások sem mindig biztosak önmagukban. Esetleg ugyanolyan magányosak lehetnek, tele félelemmel vagy akár betegek, mint ő. Két éve vezetem a Találkozásokat, és nem szégyellem, három válogatáson is voltam, mire bekerültem az adásba. És legalább tíz megmérettetésen, hogy külföldi filmben szerepeljek. Végül sikerült, de az elutasítások fájtak. Igaz, ma már könnyebben viselem a kudarcokat. Főképp azért, mert van hová, kikhez hazamennem. Persze ezért is tenni kell. Sokan elfelejtik, hogy a színpadi élet üres csillogás a háttér, a család nélkül.

– Nem rejtőzködöm, ilyen a természetem. Azt gondolom, az életem bizonyos részei nem tartoznak másokra. Nem tudom megosztani bárkivel, hogy miért szerettem bele például valakibe. De így is kíváncsiak az emberek rám, hogy nem beszélek a magánéletemről. Úgy gondolom, a hálószobatitkok sem tartoznak másokra. Ez nem jelenti azt, hogy elítélem a másképp gondolkodókat.

– Mi beengedtük az életünkbe a sajtót úgy két-három éve. De visszaütött. Utána már csak az érdekelte a médiát, hogyan élünk a kedvesemmel. Nem kérdezték, miben játszom vagy milyen filmben szerepelek. Megfogadtam, hogy két dologról nem beszélek: a páromról és az édesapjáról. Még ma is próbálkoznak az újságírók. Meg is értem, ez a dolguk. Nyilatkozom is, de csak a munkámról, a szerepeimről. A magánéletem azóta tabu.

– Régebben jobban érdekelt a sztárok magánélete, mint mostanában. Igaz, a munkahelyemen beszélünk egy-egy híres színész haláláról. Ott is történnek érdekes dolgok, ahol dolgozom. Az interneten megnézem, kivel mi történik. Igaz, ott is inkább az események kötnek le, az új színházi bemutatók, koncertek. Nagyon szeretem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának honlapját. Főzés közben ma is böngésztem.

Konkoly Edit -->