Hírek

2005.01.15. 00:00

Csökkent a bíróságok idei költségvetése

Idén csökkent a bíróságok költségvetése – állapította meg a Magyar Bírói Egyesület országos elnöksége.

S. B

A szervezet és az elnökség „arra a következtetésre jutott, hogy az Országgyűlés által megállapított mintegy 64 milliárd forint költségvetési összeg reálértéke – az infláció miatt – nem fogja elérni a 2004. évi szintet sem”. Az elnökség vitatja a pénzügyminiszter álláspontját. A megszabott keretet kevésnek tartja ahhoz, hogy a legsürgősebb, halaszthatatlan fejlesztéseket minden bíróságon meg lehessen valósítani belőle.

Közismert, hogy a bírósági épületek nagyon rossz állapotban vannak. Berendezésük szegényes, felszereltségük hiányos, gyakran a legalapvetőbb technikai eszközök hiányoznak, a körülmények pedig méltatlanok a Magyar Köztársaság nevében folyó ítélkezéshez. A tekintélyt parancsoló környezetet, a korszerű tárgyi feltételek megteremtését nemcsak a bírák, az ügyfelek is igénylik – olvasható az elnökség által kibocsátott állásfoglalásban.

Az Magyar Bírói Egyesület elnöksége szerint biztosra vehető, hogy idén nem javul számottevően a bíróságok helyzete, sőt a tavalyinál is nehezebb körülmények között kell majd dolgozni. .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!