Alapanyagnak tekintem az életemet

[caption id="" align="alignleft" width="132"] Magánéletéről nem hajlandó beszélni a nyilvánosságnak. Munkáiban azonban gyakran felbukkannak önvallomásnak tekinthető életrajzi elemek.
[/caption]– Legutóbb megjelent, Márkez meg én című könyve milyen fogadtatásra talált?

– Az olvasóktók kapott visszajelzések egyértelműen kedvezőek. Gyanúsan kedvezőek. A honlapomra érkező levelek írói között mindig szokott lenni valaki, aki beolvas. Most ilyen még nem volt. Szakmai vélemények szerint azokat a részeket, amelyek önvallomásnak tekinthetők, szintén fikciós formában kellett volna megírnom. Engem azonban két dolog érdekelt: mi van, ha egy mű hagyományos fikciónak indul, és szép lassan átsimul valamiféle önéletrajzba. Másrészt meg akartam írni hét nap történetét, úgy, hogy mindegyik napot más hang meséli el. Úgy éreztem, a mondanivalóm ilyen formai megoldások révén juthat el legjobban az olvasókhoz.

– A szakmai vagy az olvasói vélemények nyomnak önnél többet a latban?
– Nézze, én is esendő ember vagyok, szeretném, ha mindenki szeretne. Ilyen alapon nem tudok különbséget tenni. Viszont senkire nem vagyok tekintettel írás közben. Nem törekszem rá, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Szerintem, ha valaki így tesz, az a biztos bukás titka. Igyekszem, hogy olyasmit hozzak létre, ami nekem tetszik. Aztán reménykedem, hogy ez majd egybeesik a szakma vagy az olvasók igényével. Szerencsés esetben mind a kettővel.

– Mennyire megy önnek gyorsan az írás?
– Ha azt nézi, hogy 54 éves vagyok, és ez a huszonhatodik könyvem, akkor úgy tetszik, mintha nagyon gyorsan hoznám létre őket. De ez nem igaz. Az Apák könyvét majdnem tíz évig csináltam. Hét évig anyagot gyűjtöttem, és nagyjából három évig írtam. Egy hosszútávfutó tempójában, lassan, szívósan, napi két-három flekkes átlaggal dolgozom. Hemingway mondta egyik interjújában: ha a szokásosnál többet ír, másnap rosszabbul tudja folytatni. És ez így van. Akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzem, még tudnék írni bármennyit. Ez nem könnyű, önfegyelem kell hozzá.

– És mi van az ihlettel?
– Mesterembernek tartom magam a szó mindenféle értelmében. Nem csapok nagy hókuszpókuszt a munka körül. Meggyőződésem, hogy prózaírónak nem kell ihlet. Csak egy jó terv, sok felkészülés, anyaggyűjtés, szorgalom és bizonyos stílusérzék.
– Gyakran használ a regényeiben önéletrajzi elemeket, ami egyfajta kitárulkozás. Ennek ellenére azt hittem, hogy ön zárkózott ember.
– Minden emberi személyiség ellentétekből szövődik. A magánéletben zárkózott vagyok, nehezen kötök kapcsolatokat. Ne gondolja, hogy a prózaírást kitárulkozásra használom. Az életemet alapanyagnak tekintem. Ha egy prózai munkához szükség van a saját életemre, akkor használom. Bennem nem él az a vágy, hogy az emberek tudtára adjam, megnősültem-e, van-e gyerekem. Ez nem írói feladat. Többnyire elhárítom az efféle kérdéseket.

– A Márkez meg én-ben mégis vall magáról.
– Vannak sebek az életemben, amelyekről soha nem beszéltem eddig. Talán azért is írtam meg ezt a könyvet, hogy általa megszabaduljak a fájdalmaktól.
– Magánjellegű dolgokról tehát nem szívesem nyilatkozik.
– Tulajdonképpen semmiről sem nyilatkozom szívesen. Szívem szerint nemet mondanék a legtöbb interjúra. Végül mégis sokszor belemegyek, mert él bennem valamiféle gyerekes elképzelés arról, hogy ez kötelességem. Sajnos néha azt érzem, hogy más kötelességem is volna, például tévéműsorokat készíteni. Utóbbinak jelenleg nem tudok eleget tenni. Ennek most nincs szezonja, sem az én életemben, sem a magyar televízióban.

– Mit gondol, ez megváltozhat?
– Az MTV-nek változnia kell, különben megszűnik, vagy még jelentéktelenebbé válik. A jelenlegi állapot aligha tartható. De nem ildomos kritizálnom a köztévét éppen nekem, aki egykor részese lehettem. Kicsit olyan, mintha savanyú volna a szőlő, pedig nem. Az a nyilvánosság nem hiányzik. Az életemben úgyis több a nyilvánosság a kelleténél.
– És új regénybe mikor kezd?

– Életemben először főlállású író vagyok, a magam ura. Elvem, hogy két könyv között legalább egy évnek el kell telnie. Ez azt jelenti, hogy legközelebb 2005 őszén adhatnék ki bármit. Most csupa olyan dolog foglalkoztat, ami testvérekkel kapcsolatos. Van egy regényötletem, ami hat testvérről szólna. Három külföldre menekül a fasizmus elől, három itt marad. Az ő élettörténetüket szeretném megírni. Egy novelláskötet is jár a fejemben. De tudnék mondani öt-hat más témát is, ami érdekel. Régóta kerülgetem őket, ki tudja, mi lesz belőlük. Üljünk le beszélgetni tíz év múlva, addigra meglátjuk.

1988–90: Fulbright ösztöndíjas

az USA-ban, tanít a Yale School Of Drama-n

1992–95: az Ab Ovo kiadó igazgatója

1995–2003: a Buda Stage művészeti vezetője

Fontosabb díjai: József Attila-díj (1984), MSZOSZ-díj (1996), Schell-Washington-díj (1997), Pro Cultura Urbis (2001), Könyvtárosok díja (2001), Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt (2004)

Főbb művei: Borgisz (1976), Én és Én (1979), Zenga zének (1983), Jaj (1988), A New York-Budapest metró (1993), Anya csak egy van (1995), Apák könyve (2000), Sánta kutya (2003), Márkez meg én (2004)

Tévéműsorai: Lehetetlen, Rögtön!, 2 ember

Kocsis Tímea -->