2005.01.17. 07:25
A mieink is célba értek
Aki elindul a Dakar-ralin, a világ legnehezebb terepraliversenyén, elsősorban a kalandot keresi. Meggazdagodni ugyanis nem lehet belőle.
[caption id="" align="alignleft" width="268"] A dakari Rózsa-tó partján vezető úttalan úton a végső győztes Peterhansel autóját honfitársa, Alphand követi
[/caption]Alaposan ki kell nyitnia a bukszáját annak, aki a Dakar-ralin szeretne nekivágni a Szaharának. Mintegy 65 millió forintot kell összespórolnia egy kis sivatagi kalandért. Abban pedig kár reménykednie, hogy a pénz a verseny végén megtérül, ugyanis összesen nem osztanak ki annyi pénzdíjat, amennyibe egyetlen autóscsapat nevezése kerül. A rendezők és támogatók mindössze 210 ezer eurót, azaz valamivel több mint 50 millió forintot ajánlanak fel.
Ugyanakkor feltétlenül a szervezőket dicséri, hogy 28 milliót az amatőrök tehetnek zsebre. Az autósok és motorosok ezer euró (250 ezer forint) különbséggel fele-fele arányban részesednek a pénzdíjból. Mindkét kategóriában az amatőrök kapnak kicsivel többet (kétkerekűeknél 16 milliót, négykerekűeknél 12 milliót). Az óriások, azaz a kamionosok összesen 4,1 millióval gazdagodnak. Az első Dakar-ralijukat teljesítők is számíthatnak némi bevételre: a motorosok 2,6, az autósok 3,8 millió forintnyira. Vasárnap a verseny utolsó szakaszán a szenegáli főváros, Dakar körül kellett 68 kilométert megtenni, amiből csupán 31 kilométer volt a gyorsasági. A motorosoknál Kellon Walch révén amerikai siker született, az öszszetettben azonban a francia Cyril Despres megőrizte első helyét. A 27. Dakar-ralit mind a négy autós egységünk sikerrel teljesítette, akárcsak a két versenykamion.
Összetett végeredmény
Autósok1. Peterhansel
2. Alphand
3. Kleinschmidt
17. Palik, Darázsi
21. Szalay, Bunkoczi
33. Kis, Czeglédi
66. Liszi, Rack
Motorosok
1. Despres
2. Coma
3. Cox
27. Varga
81. Nagy
Hermann Henrik sérülés miatt feladta
Kamionosok
1. Kabirov
2. Szugavara
3. Vismara
16. Darázsi, Tagai, Szalai
30. Szaller, Farkas, Keresztesi
Hegyi Áron -->