Hírek

2004.12.22. 07:18

Sacchit kinevezték Madridban

Rossz hírt kapott a Real Madrid edzője, Mariano García Remon. A gárda elnöke, Florentino Perez megegyezett Arrigo Sacchival, a jövőben a sikeres olasz szakember lesz a csapat technikai igazgatója.

Szabó Tamás

Hogy ez miért jelent rosszat García Remonnak? Nos, a spanyol sajtó szerint azért, mert Sacchi a nyáron biztosan új edzővel képzeli el a Real Madridot. Vagyis bármit is érjen el a csapattal Remon a tavaszi idényben, júniusban biztosan felállítják a kispadról. A hírek szerint Sacchi egykori játékosát, az AC Milan jelenlegi edzőjét, Carlo Ancelottit szeretné megnyerni edzőnek.
Bár Ancelotti érkezése egyelőre szinte hihetetlennek tűnik, érdekes, hogy az edző vasárnap, a Rai, azaz az olasz közszolgálati televízió egyik műsorában a következőket mondta: „Elképzelhető, hogy a következő szezontól kipróbálom magam Spanyolországban is.”
Sacchi ügynöke, Ernesto Bronzetti elmondta, védence némileg hasonló beosztásban működik majd Madridban, mint Sir Alex Ferguson Manchesterben. „Felügyeli a játékosok szerződtetését, ám Fergusonnal ellentétben nem vezeti az edzéseket – mondta Bronzetti. – Nem szól bele a csapat összeállításába sem.” Sacchi egyébként a Real Madrid futballigazgatója, Emilio Butragueno alatt dolgozna.
A Real Madrid jelenleg harmadik helyen áll a spanyol bajnokságban, 11 pont a hátránya az éllovas FC Barcelonával szemben. A Bajnokok Ligájában továbbjutott, a nyolcad-döntőben a Juventusszal találkozik.

Arrigo Sacchi

Született: 1946. április 1., Fusignano

Profi edzőként: Parma AC (1985–87), AC Milan (1987–91), olasz szövetségi kapitány (1991–96), AC Milan (1996–97), Atlético Madrid (1998–99), Parma (2000–2001), Parma (technikai igazgató, 2001–)

Sikerei: olasz bajnok (1988), BEK-győztes (1989, 1990), európai Szuperkupa-győztes (1989, 1990), Világkupa-győztes (1989, 1990), vb-ezüstérmes (1994)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!