Hírek

2004.12.03. 06:48

Nem adták el a Ferencvárost

BAMA

Furulyás János klubelnök csütörtökön kategorikusan cáfolta, hogy megegyezett volna ír befektetőkkel a Ferencvárosi TC Rt. eladásáról. A szigetországi befektetőről szerdán és csütörtökön is írt az egyik internetes lap, amely ellen jogi lépéseket fontolgat a zöld-fehér klub. „Szó sincs arról, hogy az FTC Rt.-t megvásárolta volna bármilyen befektetői csoport. A Ferencvárossal kapcsolatban gyakran jelennek meg pletykák, megalapozatlan szóbeszédek, melyekhez akarva-akaratlanul hozzá vagyunk szokva.

A szerdai nap folyamán olyan írás jelent meg az egyik internetes oldalon, mely egy számunkra rendkívül fontos pillanatban valótlan tények közlésével súlyos kárt okozott a Ferencvárosnak. Megértem a sajtó munkatársainak érdeklődését, de a hírből pusztán annyi igaz, hogy amint korábban többször is említettük, valóban tárgyaltunk és tárgyalunk befektetőjelöltekkel. A hatályos magyar törvények köteleznek valamennyiünket, és az állami vagyon adásvételének módja jogszabályokban van rögzítve. A szóban forgó terület értékesítése csak egy nyílt pályázat során valósulhat meg. Az FTC bízik abban, hogy talán még idén meghirdetésre kerülhet a pályázat, de szinte bizonyosnak tűnik, hogy a következő év első negyedévének végét megelőzően nem kerül sor eredményhirdetésre” – nyilatkozta Furulyás János klubelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!