2004.12.18. 06:51
Mozaikszavak tengerében
A rohanó világ a szavakra is rátelepedett. Nem érünk rá kimondani, ezért lerövidítjük a kifejezéseket. A technika fejlődésével szinte mindent elárasztanak. Most azonban lelepleződnek.
[caption id="" align="alignleft" width="301"] Tudták önök, hogy minek a rövidítése az Ofotért? Eláruljuk: Optikai Finommechanikai és FOTócikkeket ÉRTékesítő Vállalat.
[/caption]TESCO – T. E. Stokwell és Jack COhen alapítók nevéből képzett rövidítés
IKEA – A svéd bútoráruházlánc alapítója és szülővárosa nevének rövidítéséből
ADIDAS – Adolph ADi DASslernek, a cég alapítójának nevéből származik
CIB – Central European International Bank, Közép-európai Nemzetközi Bank Rt.
KERAVILL – KErékpár RÁdió és VILLa-mossági Vállalat rövidítése
IBUSZ – Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és SZállítási Rt. mozaikszava
ELZETT – A cégalapító László Zoltán monogramjának (L. Z.) német ejtéséből alkotott cég- és márkanév
GYUFA: gyújtó fácska
A fiatal nem tudja, az idősebbek csak találgatnak
Répás Gergely tanuló: A gyufa szó valószínűleg gyújtó fát jelenthet. A Közért idejében én még nem éltem, így fogalmam sincs, mit jelenthet, csak elképzelésem van.Bartók Gyula nyugdíjas: A MÉH mézet gyűjtögető bogárkát jelent, a gyufa tűzgyújtó anyag, a Gelka gépipari javító vállalat. A Közért közösségi élelmiszerbolt.
Törökné Ilona nyugdíjas: A TV paprika azt jelenti, hogy tölteni való. A gyufa gyulladó fa, a Közért közösségi élelmiszerüzlet. Azt sose tudtam, hogy a Müszi valójában mit takar.
Mi a nejlon és mi a Sex?
Vannak olyan szavak, amelyekről nem is gondolnánk, hogy rövidítések. Így a NÖVÉNY valójában növekvő élőlény, az AUTÓBUSZ pedig az automobil és omnibusz szavakból ered. A NEJLON szó Nancy, Yvonne, Lovella, Olivia, Niha – az anyagot előállító vegyészek feleségeinek nevét őrzi, a Sex manapság a Sulinet Expressz program tömör megnevezése. Emlékeznek még a MÜSZI-re, azaz a Mezőgazdasági és Ügyvitelszervezési Intézetre? És a KÖZÉRTRE? Ez a Közösségi Élelmiszer Kereskedelmi Rt.