Hírek

2004.11.22. 09:06

Tóth Norbert bombagólja

Mindkét csapat számára a győzelem lett volna igazán jó eredmény, mert amelyik három pontot szerez, az ott maradhat az élmezőny nyomában.

Lázár Lajos

A széltől támogatott vendégek kezdtek jobban, mégis a Győr jutott előnyhöz, már a 8. percben. Egy gyors ellentámadás végén Priskin Tamás átadását a leshatáron lévő Vincze Ottó a győriek házi gólkirálya kapta, aki közelről Vlaszák kapujába gurított. (1-0) Az Újpest egyre nagyobb mezőnyfölénybe került, rendre vezette támadásait, de a befejezések pontatlanok voltak.

A második játékrészben folytatódott a lila-fehérek mezőnyfölénye, de a helyzetek kihasználásával változatlanul gondok voltak. Az 57. percben egy szabadrúgásból sikerült a vendégeknek egyenlíteni. A győri kaputól 30 méterre Tóth Norbert állt a labda mögé, és védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba. Ritkán látható szép gól volt! (1-1) Megélénkült a mérkőzés, mert a Győr is feladta védekező taktikáját, és veszélyes támadásokat vezetett. Mindkét oldalon adódtak gólhelyzetek, a hazaiak Priskin majd Peric révén érhettek volna el újabb találatot, míg a másik oldalon Kovács Zoltán kétszer is pontatlanul célzott. Az utolsó félórában kifogástalan volt az iram, élvezetes mérkőzést láthattak a nézők a találkozónak ebben a szakaszában még akkor is, ha több gól már nem született.

Sok helyzet kimaradt, ezért csak döntetlen

Reszeli Soós István: – A küzdelmes mérkőzésen reális eredmény született. Voltak helyzeteink, különösen a második félidőben, és kis szerencsével itthon tarthattuk volna a három pontot.

Mészöly Géza: – Az eredmény miatt csalódott vagyok. A kapott gólunkat védelmi hiba előzte meg. Nyerni szerettünk volna, támadó szellemben játszottunk, de sajnos kihagytuk a helyzeteinket.

Ezek is érdekelhetik