Hírek

2004.11.12. 01:57

Politikusok – Magánügyek

BAMA

Jánosi György hajléktalanverseket olvas
Jánosi György szocialista országgyűlési képviselő üres óráiban hajléktalanok által írt verseket olvas. A MSZP országos választmányának korábbi elnöke rajong a szépirodalomért is. – Kedvelem a klasszikusokat is, de a versek terén mindenevő vagyok – mondta lapunknak. – Pénteken délután kimegyek a Hősök terére, ott fogok találkozni azokkal a hajléktalanokkal, akiknek a verseivel a napokban ismerkedtem meg – folytatta a politikus.

Szalay Ferenc szerelme változatlanul a kosárlabda
Szalay Ferenc, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese szép sikereket ért el Szolnokon. Játékosként tagja volt az NB I-be feljutott Olajbányász együttesének, majd edzőként az ő irányításával került a legmagasabb osztályba a szolnoki férfi és női kosárlabdacsapat. Másodedzőként aktív szerepet játszott 1991-ben a Szolnoki Olajbányász bajnoki aranyérme megszerzésében. Szalay Ferenc, ha csak teheti, a mai napig űzi imádott sportágát.

Vastagh Závada Pál új könyvére kíváncsi
Vastagh Pálnak egyszerre két könyvtára van. Az egyik Szegeden, a másik Budapesten. Nehezen igazodik el a polcokon, mert nincs ideje pontosan katalogizálni, hol mit talál meg. Szakkönyvek, szépirodalom, tudományos munkák és szórakoztató könyvek keverednek. A volt igazságügy-miniszter szűkebb hazája, Békés írója, Závada Pál újabb kötetét várja türelmetlenül. A Jadviga párnája és a Milota lenyűgözte.


Pettkó András aranyhalat halászik fiával
„Feleségem édesanyjának kertjében van egy kis tavacska. Mivel kezd lehűlni az idő, a hét végén fiammal kihalásszuk az ott élő nyolc aranyhalat” – mondta lapunknak Pettkó András, MDF-es országgyűlési képviselő. A díszállatkák ezután a telet egy szobai akváriumban fogják átvészelni, majd jövő tavasszal visszaengedik őket a tóba. A képviselő és fia egy pici halászhálóval mentik meg a fagyhaláltól kopoltyús barátaikat.

Ezek is érdekelhetik