2004.11.18. 06:19
Kit képviselnek a képviselők?
Hárommilliárd forint. Ennyibe kerül az államnak a december ötödikei népszavazás. A Magyar Közlönyben megjelent belügyminisztériumi rendelet pontosan részletezi, mire fizetjük ki ezt a sok pénzt. Népi kezdeményezés előzte meg a szavazást. Közel háromszázezer ember írta alá a kórházak privatizációjáról szóló kérdőívet.
Amiről a parlament 2001-ben egyszer már döntött. Dönthetne másodszor is. Úgy, hogy az Alkotmánybíróság ne dobja vissza a képviselőknek. Azoknak a képviselőknek, akiket mi választottunk. Azért, hogy döntsenek helyettünk. Hiszen ezért kapják a több százezres fizetésüket, az ingyenautót, telefont, ha kell lakást is.
Nem azért ülnek ott, hogy egy eldöntendő kérdésben a válaszokat passzolják. Átpaszszolják ránk, a választópolgárokra, akik helyettük döntünk december elején.
Felmerül a kérdés, hogy miért fizetjük a képviselőket? Miért ülnek ott, ahol ülnek? Levonja majd valaki a bérükből ezt a hárommilliárd forintot? Mert én levonnám!