Hírek

2004.11.04. 06:14

Hazajönnek Irakból a magyar katonák

Az országos „oszolj” tiszteletére tegnap délelőtt díszülést tartott az Országgyűlés Honvédelmi bizottsága.

Körmendi Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="150"] Juhász Ferenc miniszter (balról) és Gyurcsány Ferenc kormányfő a sorkatonaság végét jelképező utolsó „centit” látja el kézjegyével
[/caption]A kormányfő bejelentette, 2005. március 31-ig hazajönnek Irakból a magyar katonák. Majd megkezdődött a központi centivágás a Hősök terén. „A sorkatonák leszerelésével 136 éves tradíció ér véget. A magyar hadsereg bizonyította, hogy képes védeni a hazát” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a honvédelmi miniszterrel közösen vágta le az utolsó darabot a sorozott hadsereg utolsó tíz napját jelképező óriási centiből.

Magyarországon nem lesz több sorozás – így Gyurcsány. Szerdán összesen 1831 sorkatona szerelt le. „Kiskőrösön a tüzéreknél voltam katona. Egyetemi előfelvételisként, rögtön érettségi után 11 hónapig szolgáltam honvédként, majd leszerelésemkor léptettek elő őrvezetőnek” – elevenítette fel katonamúltját a Reggelnek a miniszterelnök.

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője tegnap fölhívta a figyelmet arra, hogy  iraki katonáink mandátuma már ez év végén lejár. A hosszabbításhoz a parlament kétharmadának hozzájárulására van szükség.

A kormány kéri az országgyűlést, hogy hétfőn a házszabálytól eltérve tárgyaljon meg három  előterjesztést. Az első értelmében 2005. március 31-ig hosszabbítsák meg az iraki alakulat szolgálatát. A másik szerint Magyarország vegyen részt a NATO SFOR-missziójában, miután az Európai Unió átveszi az irányítást. A kormány előterjeszti a honvédelmi törvény módosítását is.

A Fidesz sem akar sorállományt

Megszavazzuk az alkotmány és a honvédelmi törvény módosítását a sorkatonaság megszüntetése érdekében – jelentette ki Orbán Viktor. Pártja kedd éjjel hozta meg ezt a döntést. A Fidesz elnöke szerint azonban nem ez a kulcskérdés, hanem a költségvetés hadseregre vonatkozó része. Úgy látja: nem lehet azt csinálni, hogy – egyébként nagyon helyesen – leépítik a sorkatonai szolgálatot, a professzionális hadseregtől meg elveszik a pénzt. Szégyennek nevezte, hogy a költségvetési előterjesztésben csupán 240 millió forint van a hivatásos állomány lakáshoz juttatására, miközben a civil szervezeteknek 6 milliárd forint jár a laktanyák őrzéséért.

Ezek is érdekelhetik