Hírek

2004.10.14. 11:13

Vörös Zsuzsa csak kisestélyit visz magával

Vörös Zsuzsa készül Lausanne-ba, a Sportcsillagok Gálájára. Ötvenegy világklasszis sportoló társaságában őt is meghívták a hétfői díjátadóra.

Schiller Zsolt

[caption id="" align="alignleft" width="116"] Zsuzsa a dobogón. 2004-ben kétszer is megmutatta a világnak, hogy nincs nála kiválóbb öttusázónő
[/caption]Az idén világ- és olimpiai bajnoki címet is nyert öttusázónő mellett még egy magyar válogatott sportolónő került a legjobbak közé. A kézilabdázó Radulovics Bojana ugyancsak a kiválasztottak közé került.
Két sportolónőnk mellett olyan európai versenyzők teljesítményét ismerik el, akik a legjobban képviselik a sport alapértékeit. A gálának lesz még egy magyar vonatkozása: díjat kap a horvát színekben versenyző Boros Tamara asztaliteniszező is.
– Szeptember végén e-mailben kerestek meg az Eurosporttól – mondta az öttusázónő. – De csak néhány nappal később láttam a levelet, mert akkor éppen az Európa-bajnokságon voltam. A vőlegényemmel utazom Svájcba, s megkaptuk a forgatókönyvet is, de még nem olvastam el. Azt tudom, hogy az eseményt a NOB és az Eurosport közösen szervezi, s több időpont közül is választhattunk, hogy mikor utazunk. Nem kell különösebben kiöltözni, elég egy kisestélyi, amiben színházba mennék. Bár örülök a meghívásnak, külön emiatt nem rohanok ruhát venni, de fodrászhoz és kozmetikushoz sem. Az Eb után végre pihentem néhány napot, de mostanában a legtöbb időmet iskolában töltöm. Aztán újra pihenhetek, igaz, nem sokat, mert rengeteg helyre hívnak élménybeszámolót tartani. Jövő héttől újabb érdekes eseményről mesélhetek majd, de remélem, jut egy kis idő a városnézésre is Lausanne-ban.

Rengeteg olimpiai bajnokot hívtak meg

A meghívottak listáján olyan sztárok szerepelnek, mint

a rúdugró Jelena Iszinbajeva, a hármasugró Christian Olsson, a kajakozó Birgit Fischer, az úszó Jana Klocskova és Pieter van den Hoogenband, a teniszező Justine Henin-Hardenne és Roger Federer. Az ünnepségen ott lesz Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch, a NOB tiszteletbeli elnöke, valamint Mario Pescante, az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!