Hírek

2004.10.27. 06:28

Szabadrúgást nem vállal

Az mindig kuriózum, amikor egy futballkapus elvállalja a büntetőrúgást. A publikum persze akkor is boldog, amikor a középcsatár vágja a hálóba a 11-est, de a hálóőrt duplán megünnepli.

Szabó Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Szűcs Lajos az NB I egyik legbiztosabb tizenegyeslövője. Októberben már két büntetőt is értékesített.
[/caption]Szűcs Lajos a pályafutása során eddig négyszer érdemelt tapsot sikeres büntetőért. Utóbb szombaton, az Üllői úton.
– Ha így folytatja, akkor a Ferencváros első számú büntetőrúgójává emelkedhet.
– Természetesen nagy élmény gólt szerezni, de nekem nem ez az elsődleges feladatom. Továbbra is az motivál, hogy minél többször akadályozzam meg az ellenfeleket a gólszerzésben. A bravúrok, a védés az én dolgom. A tizenegyesrúgók rangsorában jelenleg Huszti Szabolcs az első, őt követi Rósa Dénes. Talán a harmadik helyen jöhetek szóba.
– Az sem rossz egy kapus számára. Emlékszik az első ferencvárosi büntetőjére?
– Persze. Csank János volt az edző és a Videoton ellen játszottunk. Fölényesen vezettünk, amikor 11-eshez jutottunk. A közönség az én nevemet skandálta, Csank pedig intett, hogy menjek, rúgjam én. Bevágtam, nyertünk 4-0-ra.
– Milyen gyors száz méteren? Már csak azért, mert ha egyszer is hibázik, akkor kiadós sprintet kell kivágnia, mire visszaér a kapujába.
– Azt mondják, gyors vagyok. De meg sem fordul a fejemben, hogy hibázhatok. Olyankor nem gondolok arra, hogy én a kapus vagyok, s üres az őrhelyem.
– Szombaton a negyedik gólt 11-esből lőtte az ellenfélnek. László Csaba edző jelölte ki vagy a csapattársak szóltak?
– László Csaba kért meg. Persze, ha tiltaná, akkor soha nem vállalnám el.
– Az edzéseken gyakorolja
a büntetőket? Esetleg hamarosan – José Chilaverthez hasonlóan – a szabadrúgásokat is elvállalja?
– Csak a meccsen rúgok büntetőket. Talán furcsán hangzik, de nem gyakorolom. A szabadrúgásokra még nem gondoltam. Nekem tényleg nagyobb élményt jelent, ha védek egy nagyot. Így aztán nyugodtan mondhatom, továbbra is maradok az eredeti szakmámnál.

Szűcs góljai

Szűcs Lajos 1997. április 5-én még az Újpest játékosaként szerzett először gólt az élvonalban. A Csepelt verték 6-1-re. Legközelebb már a Ferencváros kapusaként, 2001. augusztus 10-én a Videoton ellen volt eredményes. Harmadik gólját idén, az őszi szezonban a Sopronnak rúgta, míg a negyedik találatát szombaton a Pápa ellen szerezte.

A magyar elődök

A legemlékeztesebb a Pécs kapusa, Rapp Imre volt, aki 1967-ben az Eger ellen két büntetőt értékesített. Később Bicskei Bertalan is eredményes ítélet-végrehajtó volt, majd a kilencvenes években dr. Szieben László volt a Csepel első számú büntetőrúgója. Volt olyan idény, amikor heteken keresztül Szieben vezette a csepeli házi góllövőlistát.

Névjegy

Született: Bp., 1973. 08. 08.

Magasság/súly: 193 cm/93 kg

Iskolai végzettség: szakközépiskolai érettségi

Az FTC-nél: 2000. 11. 1-jétől

Korábbi klubjai: FTC, Gamma, Újpest, Tiszakécske, ESMTK, 1. FC Kaiserslautern

Sikerei: magyar bajnok (1998, 2001, 2004), kupagyőztes: 2003, 2004,) német bajnok: 1998

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!