Hírek

2004.10.18. 06:28

Straub Elek a következetességet tartja legfontosabb erényének

Straub Elek a Matáv, Magyarország meghatározó távközlési cégét irányítja immár tíz éve. Kezdetben a a telefonra várók hétszázezres táborát kellett vonalhoz juttatnia. Ma már azért folyik a küzdelem, hogy megtartsák a vezetékes előfizetőiket.

Hajnal László

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A Matáv elnök-vezérigazgatójának egész gyűjteménye van azokból a tollakból, amelyekkel a legfontosabb szerződéseket írták alá az elmúlt tíz évben
[/caption]A Magyar Postából született Matáv 1993-ig állami tulajdon maradt. Több lépcsőben a Deutchse Telekom vásárolta meg a cég részvényeit. Mára a német óriásé a Matáv részvényeinek közel 60 százaléka. A Matáv tulajdona a korábbi Westel, ma T-Mobile, az ország legnagyobb mobiltelefonos társasága, 47,7 százalékos piaci részesedéssel. 2001-ben megvásárolták a macedón nemzeti távközlési társaságot, a MakTelt.

– Igen komoly feladat és felelősség Magyarország egyik legnagyobb társaságát vezetni. Nem fáradt el, nem fásult bele az egy évtizednyi munkába?
– Egyáltalán nem. A lankadatlan érdeklődés és elkötelezettség abból fakad, hogy sok örömöt és lehetőséget nyújtó feladatot végzek. Az elmúlt tíz évben a távközlésben és a hozzá elválaszthatatlanul kötődő számítástechnikában több történt, mint más iparágakban együttvéve. 1995-ben, amikor a Matáv vezetője lettem, alig másfél millió háztartásban volt vezetékes telefon, hétszázezren pedig vonalra vártak. Ma szinte nincs várakozó, és 2,8 millió vezetékes ügyfelünk van.
– Mostanra fordult a kocka. Folyamatosan fogy a vezetékes előfizetők száma. Hogyan tudják így növelni, de legalább szinten tartani bevételeiket?
– Nem egyszerű feladat. Nemcsak arról van szó, hogy csökken az ügyfélszám, hanem arról is, hogy a verseny miatt a vezetékes díjak 5-10 százalékkal mérséklődtek idén is. Ezt úgy kell érteni, hogy a különböző csomagok előfizetésével érhető el a megtakarítás. Ehhez az kell, hogy az ügyfelek tisztában legyenek a lehetőségekkel. Többletbevételre, a kieső pótlására az internetszolgáltatás terjedéséből tehetünk szert. Persze a Matáv mobilcége, a T-Mobile is jelentős bevételforrás, de a telített
piac és az éles verseny miatt onnan is egyre nehezebb többletforgalomhoz jutni.

– Hogyan veszik fel a versenyt a lakossági piacon a Tele2 céggel, illetve a UPC-vel? Utóbbi azt jelentette be, hogy Budapesten 300 ezer kábeltévé-előfizetőjüknek is biztosítanának telefonszolgáltatást.
– A két szolgáltatóval másképpen kell versenyeznünk. A Tele2 nem rendelkezik saját hálózattal, tőlünk bérli a vonalat, amin szolgáltat. Velük tehát a díjcsomagokban küzdünk meg. Ennek nyertese a fogyasztó. A UPC-vel pedig a saját fegyverével szállunk szembe. Ez azt jelenti, hogy a telefonon kívül egy csomagban kínálunk fel internetszolgáltatást, s olyan videófilmeket, amelyeket az ügyfél saját maga rendel meg.
– Fő tulajdonosuk a Deutsche Telekom fontolgatja, hogy hasonlóan a T-Mobile név egységesítéséhez esetleg a Matáv is felvegye a T-Com nevet. Milyen előnye származna ebből az előfizetőknek?
– Egyelőre csak vizsgáljuk ezt a lehetőséget, mérlegre téve a névváltoztatás előnyeit és hátrányait. Ami az előfizetőket érinti, elképzelhető például, hogy a nemzetközi hívások díja mérséklődne azokba az országokba, ahol a Deutsche Telekom (DT) leánycége a szolgáltató. Ugyanígy korszerű telefonkészülékeket is olcsóbban lehetne kínálni, ha a DT beszerzésében rendelünk.

– Ha már az anyacégről beszélünk, milyen a viszony a két társaság között? Mennyire szólnak bele a Matáv irányításába?
– Teljesen harmonikus a viszony, egyenrangú félként kezelnek minket. Ez gondolom, azoknak az eredményeknek szól, amelyeket a Matáv elért. Amikor a DT-család részeivé váltunk, persze alkalmazkodni kellett az anyacég szabályaihoz, vállalati kultúrájához. De ez természetes.
– Milyen vezetési alapelveket vall?
– Nem vagyok az a vezető, aki kőbe vési az alapelveket. Ugyanakkor következetesnek és kitartónak tartom magamat. Ha egyszer valamit elhatároztunk, akkor azt véghez is kell vinnünk. Többes számban beszélek, mert olyan döntéseket szeretek hozni, amelyeket munkatársaim, szakértőim is támogatnak. Az ilyen előkészítésnél biztosabb a sikeres végrehajtás. Arra is törekszem, hogy nyílt és őszinte légkörben dolgozhassunk.

Vezetékes, mobil, internet: mindenütt az élen

A Matáv főprofilja a vezetékes telefonszolgáltatás. Jelenleg 2,8 millió ügyfelet szolgálnak ki. Az egyre élesedő versenyben újabb és újabb tarifacsomagokat kínálnak a fogyasztói szokások figyelembevételével.

A Matáv leánycége a nyáron

T-Mobile névre váltott mobiltársaság. A T-Mobile-nak majdnem négymillió ügyfele van, amellyel a társaság piacvezető. A T-Mobile a harmadik gene-rációs (3G) mobilrendszer kiépítésére kiírt pályázaton jó eséllyel indul.

A társaság nagy súlyt fektet az internet elterjesztésére. Saját internetszolgáltató cége, az Axelero elsősorban a szélessávú felhasználás növelése érdekében hajtott végre komoly fejlesztéseket.

Erősödő versenyben áll helyt a Matáv

Versenyben

Az elmúlt nyolc év adataiból látszik, hogy a Matáv árbevétele meredeken ívelt felfelé 2002-ig.

Hatékonyság

A csúcsot a Matáv 2001-ben érte el. Azóta kénytelenek kisebb nyereséggel beérni.

Előnyben

A Matávnak elsöprő, majdnem 80 százalékos piaci részesedése van a vezetékes telefon terén. Míg korábban csak az üzleti előfizetők piacán voltak vetélytársaik, mára

a lakossági előfizetők megtartásáért is küzdenek.

Straub Elek

Autó

Audi A6-ossal jár, bár magasabb kategóriájú kocsira jogosult. A vállalat azonban takarékoskodik.

Hobby

Vitorlázik. Két fiával legtöbbet a Balatonra jár.

A Vitorlázó Szövet-ség elnöke.

Utazás

Kedvenc időtöltése a világjárás. Ha több ideje lenne, még gyakrabban utazna.

Nyaralás

Szerelme Olaszország. Legutóbbi

szabadságát is ott töltötte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!