Hírek

2004.10.19. 08:24

Puhl fölöslegesnek tartja Maier érkezését

Napok óta téma, hogy Lothar Matthäus Magyarországra hozza-e Sepp Maiert. Az MLSZ-ben érdeklődtünk, mi a szövetség véleménye a lehetséges „erősítésről”.

Lázár Lajos

Az egykori világhírű kapustól, aki immár kapusedzőként tevékenykedik, az Irán elleni mérkőzést követően megvált a német szövetségi kapitány. Jürgen Klinsmann nehezményezte, hogy Sepp egyértelműen lándzsát tört Oliver Kahn mellett, így Jens Lehmann ellen. Köztudott, hogy a kapusedzőt és a magyar kapitányt régi barátság köti össze, és Matthäus azonnal védelmébe vette. Mi több, azt is felajánlotta, hogy dolgozhatna mellette a magyar válogatottnál, mint kapusedző. Matthäus szerint a magyar kapusok sokat tanulhatnának tőle. Sepp Maier is megerősítette, hogy beszélgettek, ez gyakran előfordul, hiszen a klubjukban és a válogatottban is kedvelték egymást.
A kapusedzőnek tetszik az ötlet, bár hivatalos felkérést nem kapott. Szívesen állna Matthäus rendelkezésére, de csak olyan alkalmakkor, ha legalább egyhetes edzőtáborozást tart a válogatott. Azt a megoldást, hogy egy-egy meccs előtt két-három napig foglalkozzon a magyar kapusokkal, nem tartja szerencsésnek. Sepp ellenszolgáltatás nélkül vállalná a munkát, tenné a magyar kapitányhoz fűződő barátsága alapján.
Ha létrejönne a megállapodás az egykori világhírű kapus és a szövetségi kapitány között, akkor az számos kérdést vet fel. Például azt, hogy az MLSZ mennyivel járulna hozzá a költségekhez, maradna-e a jelenlegi kapusedző Disztl Péter, esetleg ketten látnák el a feladatot. Egyáltalán: a szövetség elképzelésében szerepel-e Sepp Maier foglalkoztatása?
– Lothar Matthäus elképzeléséről a szövetség vezetése is csak közvetve értesült – mondta Ganczer Gábor, az MLSZ sajtófőnöke. – Egy hétig külföldön tartózkodik a kapitány, így hivatalosan a jövő hét előtt nem kerülhet napirendre a kérdés. Az idő sem sürget, hiszen legközelebb november közepén lép pályára a válogatott. Tudomásom szerint Sepp Maier esetleges foglalkoztatása nem érintené a jelenlegi kapusedző, Disztl Péter személyét. Valójában tanácsokkal segítene, ha létrejönne a megállapodás, és ötletekkel látná el a kapusedzőket. Matthäus azt szeretné, ha átadná magyar kollégáinak az általa legkorszerűbbnek vélt módszereket.
Puhl Sándor, az MLSZ alelnöke is elmondta a véleményét a hírrel kapcsolatban. „Addig felesleges a kérdéssel foglalkozni, amíg nem ismerjük részletesen Lothar terveit. Ami engem illet, pillanatnyilag feleslegesnek tartom, hogy újabb kapusedző kerüljön a válogatott mellé, hiszen ezen a poszton a legerősebb a csapat.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!