Hírek

2004.10.27. 06:13

Pár apró gén, és kitör a gyilkos járvány

Két gént sikerült kivonni abból a vírusból, amely az 1918-as spanyolnáthajárványt okozta. Ez a két gén tette pusztítóvá a vírust. Megismerésükkel előre jelezhetővé válnak a nagy influenzajárványok.

Tornai Szabolcs

Sem Európa, sem Amerika nincs teljesen felkészülve az újabb pusztító influenzajárványokra. Mivel a múlt században három nagy influenzajárvány söpört végig a világon, a 21. században is szembe kell nézni ezzel a veszedelemmel. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nemrégiben arra figyelmeztette a kormányokat, hogy nő az esélye az állati betegségek emberre való átterjedésének. Az is tény, hogy az influenzavírus rendkívül ellenálló, és folyamatosan átalakul.
Az először 1997-ben felbukkant, majd évről évre elterjedő madárvírus Délkelet-Ázsiában idén is komoly aggodalmakra ad okot. A szakemberek pontosan tudják, hogy a nagy influenzajárványok vírusai állatokból eredtek. A történelem legpusztítóbb ragályának, az 1918-as spanyolnáthajárványnak a kórokozója disznókból és madarakból került át az emberre. Egyesek szerint az első világháború a spanyolnátha miatt fejeződött be. A betegségben jóval többen haltak meg, mint a háborúban. Nemrég japán és amerikai tudósok elkülönítettek két gént a spanyolnátha vírusából. Majd jóindulatú vírusokba ültették őket, és egereken tesztelték a felerősített kórokozókat. Az egerek napokon belül elhullottak, és tüneteik hasonlók voltak a spanyolnátha tüneteihez. Világossá vált, hogy apró genetikai különbség is elegendő egy veszélytelen vírus pusztítóvá változásához.
A vírusok szintjén semmi különbség nincs sok millió ember kipusztítása és életben hagyása között. A kutatók azt remélik, hogy a két halálos gén elvezeti őket a nagy influenzajárványok előrejelezéséig.

A 20. század három nagy influenzajárványa

Évszám: Influenzafajta - Áldozatok

1918–1919: spanyolnátha - 20–40 millió halott (félmilliárd fertőzött)

1957–1958 : ázsiai nátha - 1 millió halott

1968: hongkongi nátha - 700 ezer halott

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!