Hírek

2004.10.15. 12:55

Kémveszély a községházán

Poloskát talált irodájában a pátyi polgármester, aki szerint üzletileg ellenérdekelt felek helyezhették azt el.

Szemán László

Aranyat érhetnek a polgármesteri hivatalok belső információi.

Hol van már az az idő, amikor felkaptuk a fejünket a hírre, miszerint lehallgatóberendezést találtak Tocsik Márta házában. Meg is döbbentünk, hiszen rájöttünk, ebben az országban már mindent lehet. Aztán hozzászoktunk a helyzethez. Azon még csak-csak csóváltuk a fejünket, amikor kiderült, hogy a Torgyány-féle mezőgazdasági minisztériumban lehallgatták a beosztottakat.
Ám azóta több polgármesteri hivatalban is találtak különféle poloskákat. Ma már nem rendülünk meg különösebben a hír hallatán. Páty lakói persze még csodálkoznak, mint mondják, meg is rettentek. A békés és gazdag községben nem volt szokás a kémkedés. Pedig az információ aranyat érhet. Főleg ott, ahol módos a település, van még 3-5 milliárd forintnyi pénzzé tehető szabad földterülete.
Az információ pénz és hatalom. A hatalom és a pénz kölcsönhatásban van egymással. Az ember pedig szereti a pénzt és a hatalmat.
Így együtt a kettőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!