Jó reggelt!

Van az úgy, hogy az ember vásárolni akar. No nem borotvahabot, hiszen szakállas lévén annyi szükségem van rá, mint börtönben ülőnek a BKV-bérletre. Zoknit vennék. Lehetőleg 42-es méretűt, és nem műszálast. A kiszemelt üzletbe belépve köszönök illedelmesen, válasz azonban nincs. Három csitri viháncol a pultnak támaszkodva. Kimaradhattak az illem- és táncóráról. Egyikük felém pillant. – Szia! Nem ismersz meg? – szólok oda.
– Nem… – hökken meg a platina-szőke. – Hát én vagyok a vevő!
– mondom, és ölelésre tárom karjaimat. A zoknit végül nem ebben
az üzletben vásároltam meg.