2004.10.13. 08:13
Európa viccét a portugálok találták ki
A magyar válogatotton kívül immár valamennyi kis csapat képes bombameglepetést okozni.
Amikor szombaton Stockholmban kínlódott Lothar Matthäus legénysége, Liechtensteinben és Szlovéniában futballtörténelmet írtak. Előbbi gárda két gólt lőtt Portugáliának, s 2-2-re végzett, utóbbi 1-0-ra verte Olaszországot. Liechtenstein ma könnyebb feladat előtt áll, Luxemburgba látogat. Szlovéniának már nehezebb dolga lesz, mert Norvégiába utazik.
„Európa vicce” – így vélekedett a lisszaboni A Bola a portugálok blamázsáról. Luis Felipe Scolari együttese a liechtensteini – vereséggel felérő – döntetlen óta romokban hever. Ráadásul szerdán az orosz válogatottat fogadják, amelyet a júniusi Európa-bajnokságon csak némi játékvezetői hátszéllel győztek le. Az olaszok is ígérgetnek. A szlovéniai vereséget követően Fehéroroszországon próbálnak boszszút állni. A kapus, Gianluigi Buffon szerint mai ellenfelükön töltik ki csalódottságukat.
– Nem egyszerűen győzni akarunk – mondta Buffon. – Rajtuk állunk bosszút, megmutatjuk, hogy képesek vagyunk felállni egy ilyen kudarc után.