Hírek

2004.10.22. 07:14

Barrichello nyerni készül

A futamnak nincs sok tétje, hiszen a dobogós helyek már elkeltek mindkét világbajnokságban. De a lelkes brazil szurkolók valami miatt biztos kilátogatnak a pályára: látni akarják, hogy tud-e végre nyerni kedvencük, Rubens Barrichello.

Méhes Károly

A Ferrari második számú sztárja az interlagosi pálya mellett nőtt fel. Amikor az 1980-as nagydíj egyik edzésén René Arnoux balesetet szenvedett Renault-jával, az autó egyik kereke Barrichello nagymamájának kertjéban állt meg. Maga Rubinho 1993 óta indul hazája versenyén, de 1994. kivételével, amikor is a Jordan-Harttal 4. lett, egyszer sem tudott célba érni. E kudarcok közül a legfájóbb talán a tavalyi volt, amikor is az első rajtpozícióból indult, az esős versenyben vezetett, Schumi már kiesett, tehát minden amellett szólt, hogy nyerhet. Ám az autójából kifogyott a benzin. (Ezt a Ferrari elegánsan „üzemanyag-adagolási problémának” nevezte…)

Pedig szép lett volna, ha folytatja a sorozatot 2003-ban, mert előzőleg minden hármasra végződő évben brazil pilóta győzött: 1973-ban Emerson Fittipaldi, 1983-ban Nelson Piquet és 1993-ban Ayrton Senna – de talán ebből is látszik, hogy Barrichello nem tudott felnőni a világbajnok elődökhöz. Idén megint egy világverő autót adott alá a csapat, az F2004-est, ám Barrichello sikerei csak akkor kezdtek csordogálni, amikor Schumacher a maga 12 futamgyőzelmével már augusztus végére megnyerte a világbajnoki címet. Most, hogy Schumi Japánban mindenkit a földbe döndölt megint, tán megelégszik az idei évre 13 sikerrel, és a Ferrari-csapat is azon lesz, hogy Barrichello szolgálatait hazai győzelemmel jutalmazza.

Kínai Nagydíj – kínai pilóta?

A Forma–1 a Távol-Kelet felé terjeszkedik, aminek idei legfőbb eseménye a nagy sikerű Kínai Nagydíj volt. A futam után logikusan adódik a kérdés: vajon van-e reményük a kínaiaknak, hogy egy pilótát is eljuttassanak az autósport elit kategóriájába? 2003 decemberében az egyébként már Hollandiában született Ho Pin-tung Williamsszel tesztelt. Idén szeptemberben Cseng Kongfu a brnói pályán próbálhatott ki egy tavalyi McLarent. A kínai versenyéletben az Ázsia Forma BMW-sorozat a legrangosabb, ebben az idén 12 futamból tízet megnyerő Li Jin-kin a legjobb.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!