Hírek

2004.10.28. 06:49

A szlovák elnök vádolja Csákyt

Gy. Z.

Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint Csáky Pál, a szlovák kormány Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó miniszterelnök-helyettes információkat szolgáltat ki Budapestnek a pozsonyi kormány tanácskozásairól.
Szerdai lapértesülések szerint kedden Túrócszentmártonban, a Matica Slovenská nevű intézményben a szlovák államfő terhelően nyilatkozott a MKP-ról és annak alelnökéről, Csáky Pálról. „Nem tetszik nekem, hogy a kormány egyik alelnöke három órával a kormányülés után már Budapesten számol be az ülésen elhangzottakról, de hát erről mi magunk tehetünk, amiért beválasztottuk őket a kormányba” – mondta Gasparovic. Az elnök „példaként” is állította a hazafias intézmény elé a szlovákiai magyarok pártját, merthogy az – tudomása szerint – olyan lobbicsoportot hozott létre, amely az Egyesült Államok 26 szenátorának támogatását élvezi.
Csáky a szlovák közszolgálati rádió magyar adásában, a Patria Rádióban utasította vissza a vádat, amelyet „őszintén szólva butaságnak” tart. „Szeretném felhívni az elnök úr figyelmét
arra, hogy a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság egyként tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak is, tehát baráti, szövetséges országról van szó” – jelentette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!