Kecskemét

2024.05.14. 14:05

Már egyetemistaként komoly szerepeket kap Monos M. Franciska

Még csak elsőéves hallgató Monos M. Franciska magánének tanszakon, de már komoly szerepeket kap a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az idei évadban Puccini Gianni Schicchi operájában énekelte Nella szerepét.

Koós Kata

Már gyermekként természetes közeg volt Monos M. Franciska számára a színház és a zene, édesanyja ugyanis Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. Ugyanakkor sokáig ódzkodott attól, hogy a művészi pályára lépjen.

Monos M. Franciska, színház, opera
Monos M. Franciska a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban mutatja meg tehetségét
Fotó: Karnok Csaba

– Gyerekkoromban mindenki azt kérdezte, hogy, ugye, én is énekesnő szeretnék lenni. A válaszom határozott nem volt, mindenáron ellene akartam menni a feltételezéseknek – monda el hírportálunknak. Énekesi kvalitásait azért nem hagyta pallérozatlanul, Kaposy Margit énekmester iránymutatása mellett bontogatta szárnyait, aki 94 éves koráig tanított, és nagyra becsült emlékét mind kiváló pedagógusi mentorálása, mind életbölcsességei miatt szeretettel őrzi szívében.

Monos M. Franciska a Kecskeméti Nemzetien kapta meg első feladatát

A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a győri Széchenyi István Egyetem zongoraművész képzésén folytatta tanulmányait.

– A győri felvételivel egy időben elmentem a kecskeméti színház egy meghallgatására is, ahol felvételt nyertem énekkari művész státuszba, de amikor megtudtam, hogy Győrben is sikeres volt a felvételim, utóbbit választottam. Később azt éreztem, hogy valahogy nem vagyok a helyemen. Rádöbbentem, hogy bár imádok zongorázni, de annál extrovertáltabb személyiség vagyok, hogy napi 6-10 órát gyakoroljak egyedül egy szobában – fejtette ki.

Elhatározta, ha úgy tud végighallgatni egy klasszikus zenei koncertet, hogy már nem vágyik a zenészek közé, elhagyja a hangszerművészi pályát. Ez be is következett. A Kecskeméti Katona József Színházban az Elisabeth című musicalben kapta az első feladatát. Rögtön le is szerződtették, a produkcióval tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékokon vendégszerepeltek nagy sikerrel.

– Amit nagyon szeretek a kecskeméti színházban, hogy elképesztően jó, befogadó a társulat. Jó érzés odatartozni. Itt lehetőségem van arra, hogy ami tudást csak lehet, a nagyszerű kollégáktól felcsipegessek, mert ennek a szakmának a nagy részét nem lehet az iskolapadban megtanulni. Úgy gondolom, a hiteles színpadi működés egyik alapvetése az alázat. Persze ez az élet bármely területén elengedhetetlen, de a művészetben különösen – mondta Franciska.

Az elmúlt két évben egyre komolyabb feladatokat kapott prózai és zenés előadásokban is. Az idei évadban már Puccini Gianni Schicchi című operájában énekelte Nella szerepét.

– Hálás lehetek a színház zenei vezetőjének, Károly Katalinnak, aki megbízott ezzel a feladattal. Nagy kihívás volt, rengeteget tanultam. Nagyon szeretem Puccinit, az első operaélményem a Turandot volt hatévesen az Operaházban, amelyben az édesanyám énekelte a címszerepet. A műfaj szerelem volt első hallásra – mondta.

Az operettben is kipróbálná magát

A Szegedi Tudományegyetem magánének tanszakára jelenlegi énekmestere miatt jelentkezett.

– Megtudtam, hogy Rálik Szilvia Liszt-díjas operaénekes, érdemes művész a szegedi egyetemen tanít, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy oda jelentkezem. A sikeres felvételi vizsgám után ő most az énekmesterem, és kiváló az összhang közöttünk. Az énektanulás egy speciális munka, hiszen nem áll rendelkezésünkre egy objektív hangszer, kizárólag a testünkkel, érzetek alapján dolgozunk, így nagy hangsúly tevődik a kommunikációra, és kulcsfontosságú, hogy a hallgató a mesterével közös hangot találjon. Nekem ebben a szerencsében részem van, nagyon örülök, hogy a tanítványa lehetek – mondta el Monos M. Franciska, akinek jelenlegi, legfőbb célja, hogy minél több színpadi műfajban kipróbálhassa magát, az operettben is, amely az opera mellett másik nagy kedvence.

– Néha nehéz az ingázás Kecskemét, Szeged és az otthonom, Budapest között, mégis nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem, megtaláltam az utamat – zárta a beszélgetést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!