Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola

2024.02.15. 19:00

Kínai vendégek a lakiteleki iskolában – egymás kultúrájával ismerkedtek a gyerekek – galériával, videóval

Harminc fős kínai delegáció érkezett csütörtökön a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskolába, ahol a gyerekek egymás kultúrájával ismerkedtek. A találkozó a Kína-Közép-Kelet-Európa Turisztikai Központ támogatásával valósulhatott meg abban a reményben, hogy hosszútávú kapcsolatok, barátságok születnek a két nemzet között.

Vajda Piroska

Kínai vendégek a lakiteleki iskolában

Fotó: Vajda Piroska

Magyarország, azon belül is Budapest, Lakitelek és Ópusztaszer történetével, a magyar kultúrával ismerkedtek azok a kínai diákok, akik a napokban vendégeskednek hazánkban. A delegációt a lakiteleki Hungarikum Ligetben látják vendégül és onnan járják az országot. 

Csütörtökön a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskolába látták vendégül a diákokat és kísérőiket. A lakiteleki gyerekek hatalmas lelkesedéssel és szeretettel fogadták a kínai diákokat. A vendégek elsőként bepillantást nyerhettek a tanórákba. Részt vettek egy ének, egy robotika, egy matematika, egy angol, egy magyar órán és egy könyvtári foglalkozáson. A lakiteleki iskola tanárai olyan tanórát állítottak össze, hogy abba a kínai diákokat is aktívan be tudják vonni. Magyar órán például a kínai és a magyar versek kapcsolatáról volt szó, hiszen Kínában nagyon jól ismerik, sőt iskolai tananyag Petőfi Sándor költészete – nyilatkozta hírportálunknak Olajos István, iskolaigazgató. 

A tanórák után a helyi művelődési házban folytatódott a program, ahol a kínai és a magyar gyerekek mutatták be egymásnak hazájuk kultúráját. Táncoltak, énekeltek, muzsikáltak, szavaltak és végül megajándékozták egymást. Ezek után kézműves foglalkozáson a magyar népművészettel, este pedig táncházban a magyar népzenével és a magyar népviselettel ismerkedhettek a kínai diákok. Elvitték őket lovasíjász bemutatóra és bepillantás nyerhettek a magyar gasztronómiába, étkezéskultúrába is.  

Olajos István szerint nagyon fontosak az ilyen találkozások, mert megtapasztalhatják a gyerekek, hogy bár több ezer kilométerre élnek egymástól mégis ugyanabba a nagy családba tartoznak. Legyen az kínai, vagy magyar valahol mégis egyformák vagyunk – fogalmazott az igazgató.

Dr. Buslig Szonja Andrea, a találkozó szervezője tíz évig dolgozott Kínában, ahol a magyar kultúrát népszerűsítette. Fontosnak tartja, hogy minél több kínai gyermek és felnőtt ismerje meg hazánkat. Úgy véli, a jó programok és események által kerülhetünk közelebb egymáshoz, jobban megismerhetjük egymás értékeit és ezek a jó tapasztalatok később az élet összes területére kihatnak, így például a magyar gazdaságra és az oktatásra is. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!