2024.02.01. 06:50
Házhoz megy a múzeum Dunavecsén
Idén ünnepli megalapításának 70. évfordulóját a Dunavecsei Helytörténeti Kiállítás. Az egykori Tájmúzeum dolgozója, Braun Beatrix ebben az évben nemcsak a más településekről érkező látogatóknak készül meglepetéssel, hanem a helyi lakosoknak is.
A közművelődési szakember osztálytermi előadásokkal igyekszik kedvet csinálni az iskolásoknak a tárlat megtekintéséhez
Fotó: Beküldött fotó
– A megújult tárlat keretében a látogatók megtekinthetik a település múltját szemelvényekben, mindemellett Petrovics István feleségével, Hrúz Máriával hogyan töltötte mindennapjait a mészárszékben 1841 és 1844 között, valamint Petőfi Sándor kötődését ehhez a házhoz. A bemutató végén választhatnak kétféle füzetke közül az érdeklődők, amiben könnyen megválaszolható kérdések foglalják össze a halott információkat – sorolta Braun Beatrix közművelődési szakember.
A kiállító hely a már meglévő, mindenki számára elérhető kézművesség mellett, kibővítette a szolgáltatásait óvodás és általános iskolás gyerekek számára is. A „Mesék a múzeumból” című programban a legkisebb korosztály vehet rész.
– Alkalmanként, havonta egyszer, egy-egy népmesét olvasok fel az óvodás csoportoknak.
Azért a népmeséket választottam, mert nemcsak egy történetet hallgathatnak meg az óvodások, mely szórakoztatja őket. Fejleszti a képzeletvilágukat, szókincsüket, formálja személyiségüket és megtanítja őket az élet igazságaira. A „Házhoz megy a múzeum” elnevezésű foglalkozás rendhagyó óra keretében történik. Általános iskolás gyerekek szerezhetnek ismereteket jeles napokról, évfordulókról és ezekhez kapcsolódó személyekről. Azért ez a címe ennek a programnak, mert a gyerekek nagyon ritkán látogatják a kiállítást. Az első tematikus előadás a magyar kultúra napjáról szólt – fogalmazott Braun Beatrix.
Az osztálytermi előadás alatt játékos formában a meglévő tudásuk bővítése mellett a közművelődési szakember igyekszik kedvet csinálni az iskolásoknak a tárlat megtekintéséhez is.