Könyvbemutató

2023.10.12. 18:15

Petőfi kunszentmiklósi kötődéséről írt könyvet Balogh Mihály – galériával

A költő és a város, Petőfi Kunszentmiklóson címmel írt könyvet Balogh Mihály helytörténész 2012-ben. A kötetet idén, egy pályázat keretében újra kiadták. A szerzővel Tóth Péter Lóránt versvándor beszélgetett a Kunszentmiklósi Általános Művelődési Központ könyvtárában.

Gulyás Sándor

Mindent, amit tudok, el kell mondjam a költő és a város viszonyáról a mai és holnapi szentmiklósiaknak – vallja Balogh Mihály A képen (balról-jobbra): Balogh Mihály, Tóth Péter Lóránt

Fotó: Gulyás Sándor

Balogh Mihály hosszú évtizedek óta foglalkozik szülővárosa múltjának feltárásával. Gyűjtőmunkája során eleinte nem volt ugyan célja Kunszentmiklós és a költő kapcsolatának megismerése, de egy-egy földrajzi hely kapcsán adatközlői rendre szóba hozták Petőfi Sándort, a településen írt verseit, és választási kudarcát. A könyv megírásának gondolata végül egy betegség kapcsán fogalmazódott meg a helytörténészben.

– Tüdőembóliával kerültem kórházba az év elején. A betegágyon fekve három dolog jutott eszembe. A túlélés, aztán, hogy kijussak a londoni olimpiára, és nem utolsó sorban, hogy megírjam a költő városhoz való kötődését bemutató könyvemet, amin akkor már közel húsz éve dolgozgattam. Túléltem, kijutottam Angliába, és a kötet is elkészült még azon a nyáron. A könyvemben megpróbáltam átfogó képet adni Petőfi Sándor életének itt töltött időszakáról, tisztázni a róla keringő történeteket, a legendák hitelességét. Petrovicsék egykori otthonai tíz-húsz kilométeres távolságban, félkaréjban veszik körbe Kunszentmiklóst, a Felső-Kiskunság fővárosát, ahol három évig bérelt mészárszéket a család. A fiatal költő a gyermekkori átutazásokat leszámítva nagyjából két hetet töltött itt. Ez a néhány nap, ami lényegében négy látogatásból adódik össze, valamint a követválasztási kudarca, adják a város és a költő közös történetét – sorolta Balogh Mihály. 

A könyv szerzője tizenkét fejezetben foglalja össze mondanivalóját. Többek között bemutatja a szűkebb hazát, a Kiskunság és Kunszentmiklós történetét, azt a vidéket, ahol Petőfi született és gyermekkorában élt. Taglalja a szülőhely máig vitatott kérdését. Elkalauzolja az olvasót a reformkor harmincas éveibe, amikor a gyermek Petőfi bizonyára a városon át, szekéren utazva jutott el iskoláiba, Pestre, Aszódra, majd a költő későbbi látogatásairól ad átfogó képet, boncolgatva a róla szóló történeteket, a legendák valóságtartalmát. 

– Könyvemben kiemelt hangsúlyt kapott Petőfi Sándor követválasztási kudarca, illetve annak utózöngéi. 

Ebben az időszakban zajlottak Kunszentmiklóson a helyi választások, amelyeken az ellenzéki ifjúság képviselői fontos tisztségekbe kerültek. Ekkor szánta rá magát a költő, hogy politikusként is támogatni akarja szülőföldjét, és bejelentkezett az országgyűlési képviselő-választásra. Próbálkozása azonban szégyenletes kudarcba fulladt. Az őt éltető sokaság nem rendelkezett választójoggal, az ellenzéki fiatalokból lett városvezetés pedig ellene fordult. A lincshangulat miatt a költőnek menekülnie kellett Szabadszállásról, a választás helyszínéről. Petőfi itteni elűzetése nem annyira a ténye,  mint inkább a módja miatt gyalázatos– emelte ki a szerző. 

A kötetet a Petőfi-kultusz szentmiklósi ápolása, Székely Gábor magánmúzeumának bemutatása zárja. Érdekesség a Kerestem Petőfi Pistit című fejezet is, ebben a szerző egy helyi legendának járt a végére, miszerint Petőfi öccsének, vagy a költőnek magának, született-e Kunszentmiklóson törvénytelen gyermeke. 

A könyv második kiadása a vármegyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Petőfi 200 című pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően készült el, a Kunszentmiklósi önkormányzat gondozásában. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!