Naphíd Galéria

2023.10.19. 06:50

Mészáros Géza különleges képeiből nyílt tárlat Nagykőrösön

A hazai kortárs festészet meghatározó alakja, a Munkácsy-díjas Mészáros Géza műveiből nyílt kiállítás a nagykőrösi Naphíd Galériában szerda délután a Magyar Festészet Napja alkalmából. A több mint 46 éves életmű kiemelkedő darabjai is láthatók a tárlaton.

Horváth Péter

Mészáros Géza (bordó mellényben), jobbján Kriskó János, balján Németh József Pál

Fotó: Horváth Péter

Németh József Pál galériaalapító köszöntője után Kriskó János televíziós szerkesztő méltatásában elmondta: a művész Heves megyében töltötte fiatalkorát, majd felvették a Kisképzőbe, miután pedig a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Mestere Bernáth Aurél volt. Hét évet töltött mestere mellett, tanulva a secco- és freskókészítés technikáját, ami meghatározó volt „freskós” látásmódja kialakulásában – mondta Kriskó János.

Mészáros Géza 1977-ben állított ki először, figurális kompozícióit a Műcsarnok egyik kamaratermében mutatták be, a tárlatot Sváby Lajos festőművész nyitotta meg. 1978-tól Brüsszelben, a Királyi Szépművészeti Akadémián ösztöndíjas. Miután hazatért, találta meg azt az anyagot, ami végigkíséri pályáját: a papírt. 1981-ben a londoni Blackfire Gallery akvarell kiállításra kezdett saját merítésű papírra festeni, majd a papírgyártás alapanyagainak művészi lehetőségeit kutatva, már a Budafoki Papírgyárban létrehozott új, egyéni freskótechnikával festette meg azokat a képeit. Ennek kiállításait 1982-ben és 1983-ban a Rómából hazalátogató Amerigo Tot nyitotta meg, és amelyekkel 1982-ben a 15. Cagnes-Sur-Mer-i festészeti fesztivál magyarországi résztvevője volt. 1986-ban az IAPMA (International Association of Hand Papermakers and Paper Artists) kezdeményezője és alapító tagja. Kriskó János elmondta, hogy a gyári körülmények azért kedvezőek Mészáros Gézának, mert papír reliefjei műtermi körülmények között nem létrehozhatók.

Fotó: Horváth Péter

1996-ban az amerikai tulajdonba került Budafoki Papírgyár – ahol 15 évet dolgozott – leégett. Azóta a Dunapack Rt. Csepeli Papírgyára ad helyet műhelye számára, máig ott dolgozik. 1997-ben az International Association of Hand Papermakers and Paper Artists (IAPMA) tiszteletbeli örökös tagjául választotta meg. Mészáros Géza Számos európai országban járt tanulmányúton, és több idegen nyelven beszél, ami nagyban segítette külföldi érvényesülését.

Az 1977-es kiállítás még figurális művekből állt, később nonfigurális, egyfajta látomásalapú festészet ábrázolás jellemzi. – A gyűrt, hajtogatott papírban, vagy a színes falikárpitban úgy fogalmazza meg gondolatait, hogy nem leképezi és tükrözi, hanem teremti a világot – mondta Kriskó János Mészáros Géza alkotói módszeréről, hozzátéve, hogy a művész rendkívül érzékeny a színekre. 

Művei színkezelése miatt a párizsi iskola hatását hordozzák, valamint az Amerikából induló absztrakt expresszionizmus jegyeit viselik a képei. Kriskó János felhívta a figyelmet arra, hogy a művész előszeretettel használja képein az aranyfüstöt, amitől azok ikonszerűvé válnak. – Elemelkednek a hétköznapoktól és valamiféle szent tartalmat nyernek. Azért jó, hogy nem figurálisak az alkotások, mert nekünk is lehetőséget ad arra, hogy a saját világunkat lássuk bele ezekbe a képekbe – mutatott rá a nonfiguratív ábrázolás előnyeire Kriskó János.

Számos jelentős díjjal ismerték el Mészáros Géza művészetét. 2004-ben Mednyánszky László-díjat, 2019-ben Munkácsy-díjat kapott.

A megnyitón Medvegy Dorka énekelt és gitározott.

A tárlat november 10-ig látogatható a Deák téri Naphíd Galériában.

A nagykőrösi Naphíd Galéria alapítója Németh József Pál nagykőrösi festőművész, akinek misszója, hogy a kortárs képzőművészet meghatározó alkotóit elhozza a nagykőrösieknek és a térségben élőknek.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!